A péntek este hétórás induláskor még nem sejtettük, mennyire nem fogjuk szeretni a Kamilkoc-ot 11 óra múlva...
Tim is befutott a terminálra 5 perccel az indulás előtt. A busz Merci, egész kényelmes...ha nem 11 órát utazol rajta. Sikerült kifognunk a legtrébb sofőrt az országban. Három társaság, vagy nyolc busza húzott el mellettünk fényévekkel, míg Antalya felé poroszkáltunk. Ezt pedig úgy próbálta korrigálni, hogy mikor megálltunk pisiszünetre, minden egyes alkalommal üvöltöztek az utasokkal 3 perc után, hogy megyünk tovább. Yigit cigivel ment vécére, hogy megoldja az időzavart. :P
Izmirben épp a vécén ültem, mikor Yigit bekiabált, hogy gyere, mert megy a busz. Mondom, oké egy perc. Erre ő: nem, tényleg megy. Rohanok ki, a busz meg már fél úton járt a terminál bejárata felé, mikor elcsíptem.
Mikor a Pamukkaléval mentem, minden egyes megállónál végignézték az utasokat, hogy megvan-e mindenki, addig nem indult el...
Végül hosszú szenvedések után, összetört lábujjakkal, kicsavart bokákkal és szétzúzott térdekkel lefolytunk a buszról. Lengéscsillapító nélküli helyi járattal bementünk a központba (reggel hat óra volt), igazából senki sem tudta, miért. :P
Fáradt reggelik.
Ja, igen. Azért, mert 11-ig nem lehetett becsekkolni a hotelba, ahol az erasmus találkozó volt.
Sikerült eltölteni az időt végül, 40 percet vártunk a buszra, ami visszavitt az Otogarra, ahonnan egy kínaiakhoz Méretezett teletömött Isuzu másfél óra alatt eljuttatott minket az Isten háta mögé egy kicsivel, egy olyan városba, ami 30 kilométerre van Antalyától, és az a jellegzetessége, hogy semmi nincs benne, csak rengeteg hotel. Sok-sok fáradt várakozás...épp a buszt kutatom.
De legalább fél órával megelőztük a tömeget, akik saját egyetemük által szervezett fullos, kényelmes direkt járatokkal jöttek háztól házig...
már ezért utáltuk őket. :P
Viszont a később érkezettek egy részének nem jutott szoba, és a hotel aulájában kellett aludniuk. Jee, szervezés.
Viszont mikor sikerült az all inclusive sört és ebédet megszerezni, teljes lett a lelki békénk. Pláne, mikor megkaptuk a szoba kulcsát is. Egyébként az öt csillagosnak csúfolt szálloda valamikor húsz éve valóban az lehetett, mostanra kissé leamortizálódott, de igazából élvezeti értékéből a csak az aulában létező és ott is akadozó internet vett el.
Délután nekiláttunk az ingyen sörnek, plusz az animátor srác beszervezett strandröpizni, aminek kifejezetten örültem, még akkor is, ha néha heten-nyolcan kellett a pályán lenni, az emberek többsége nem ismerte a szabályokat, és homok helyett tengerparti sóder volt a pályán. :)
Mire abbahagytuk a játékot, Tim és Boti kellően jókedvűek voltak, aminek következményeképp Tim végigaludta a délután további részét. :)
Vacsora után eldőltünk kicsit kipihenni az odautat, majd felkészültünk némi sörrel az esti boat-party-ra. Végül a szobában maradtam, mert nem éreztem kellő motivációt, a számomra valószínűleg kellemetlen zenés, ellenben igen hosszúnak ígérkező bulira. Mikor hajnal négykor felébredtem a srácok dörömbölésére (csak egy mágneskártyát adtak a szobához, amiben négyen aludtunk), teljesen biztos lettem benne, hogy jól döntöttem. (Mellesleg 3 hónapja nem aludtam olyan jól, mint akkor, és még a gyökér spanyolok is hagytak aludni, nem úgy, mint következő éjjel, mikor buliszervizzé alakult a szobájuk, közvetlen a miénk mellett.)
Vasárnap hamar keltünk, az ingyen reggelit nem akartuk kihagyni. :P
Mázli, mert még belefért egy jó kis röpizés mielőtt elkezdett esni az eső, ami egész nap kitartóan a bárpult közelében tartotta a díszes erasmus társaságot. Mi viszont Botival és Ovidiuval elmentünk szaunázni, és kihasználtuk a fedett uszoda által nyújtott szolgáltatásokat.
A srácok közül többen felmentek az Olympusra alternatív túra keretében, ahova lanovka vitt fel, és - elmondásuk, valamint a képek tanúsága szerint - lehetőség nyílt egy kis hógolyózásra, ellenben látni semmit nem lehetett a ködtől.
Vacsora után elkezdtünk volna edzeni az esti bulira, csakhogy akadt némi probléma a bárral. Egyrészt, valamiért a hotel menedzsmentje nem gondolta, hogy ha 300 külföldi egyetemista ellepi a hotelt, akkor azok inni fognak. Nem kicsit, tekintve, hogy all inclusive-nek volt hirdetve a buli. Így hát délután elfogyott a sör, amit estére sikerült pótolni. A másik probléma volt, hogy az egy darab bárban egy darab ember próbált kiszolgálni nagy mennyiségű üvöltöző embert. Ennek legjobb reprezentációja, mikor fél órát álltam sorba, csak hogy ihatatlan török borhoz jussak. Mikor végre eljutott hozzám a bármen, csak annyit mondtam a srácnak, barátom, egy fél liter bort adj lécci...a sok gyökér meg olyannal bombázta, hogy 8 vodkanarancs, meg 6 whiskykóla...
Itt említeném meg, hogy a bárban volt egy hangversenyzongora, amit elfoglalt egy francia leányzó, és úgy kezdett el rajta játszani, hogy csak álltam, és bámultam. Nem értek a zongorához, és nem tudom megítélni ki mennyire pengén játszik, de egy biztos: olyan érzéssel csinálta, hogy nem lehetett nem leesett állal hallgatni. Mikor abbahagyta, megkérdeztem profi-e, amire azt mondta, hogy igazából nem, sőt nem is igazán technikás, csak nagyon szereti csinálni, mert látja, hogy az embereknek tetszik. Ja, és leginkább imprózik. Naná, mondtam neki, hogy te vagy az igazi zenész. Persze, hogy tetszett mindenkinek, mert beleadta a lelkét. Beleszerettem a játékába. :) Egyébként Anneso Duv a neve, és remélem egyszer még összefutok vele egy jammelés erejéig. :D
Aztán mikor elkezdődött az esti buli, a benti bárból kitiltottak minket, és csak a buli helyszínén üzemelő egy szerencsétlen pultos által körbeugrált bár működött...érted, 200 emberre. És ha nem lett volna elég ez a szívatás a pultosnak, két decinként mérte a sört...gondolom a manager utasítására, de azért ez viccnek is rossz...
Mindenki nagyon élvezi a bulit. :P Jobb: A Pultos.
Miután megittam egy üveg rossz török bort, és még csak be sem csíptem tőle, valamint a buli tré volt, felmentünk inkább aludni...ami egészen a már említett spanyol kollégák érkezéséig viszonylag jól is sikerült. Utána kevésbé.
Elfogyott a sör...
Hétfőn reggeli után még kicsit leégettük magunkat, aztán kicsekkoltunk.
Szerencsére mindenkinek volt saját busza, csak nekünk nem, így aztán mikor a meghirdetett városnézésről kérdezősködtünk, közölték velünk, hogy persze, gyertek, találkozunk a városban...
Volt nagy tükör. :)
Yigit haldoklott, amúgy meg mindenki szét volt csúszva, az aulában süppedtünk, míg szerencsénkre nem jött még egy busz az ankarai srácokért, amire felkéredzkedtünk, és bevitt a városba, ahol először Marittének - aki kocsival jött Helena török csávójával, gyökér Ahmettel, csak senki nem kérdezte meg, hogy hogy akar visszamenni - kerestünk helyet a mi buszunkra - amire még érkezéskor foglaltunk helyet, és éjfélkor indult vissza Balikesirbe - aztán ettünk, Yigit kórházat keresett, hogy túlélje az utat hazafelé, majd kávézás és unatkozás után mászkáltunk kicsit, aztán kimentünk az Otogarra a buszunkhoz.
Igen, Nilüferrel mentünk, mert az az egyik legjobb társaság.
Ülések, mint a fotelek. Olyan szélesek, hogy csak három van belőlük egy sorban. De ott se adnak halas szendvicset, úgyhogy nekem továbbra is a Pamukkale a király. :P
A hétvége beszólása ismét Ovidiut illeti:
Elment kábelt fektetni.Visszajött.
-Was it good, Ovidiu?
-No, because it was turkish toilet. There wasn't human toilet. :P
Izmir, reggel 7 óra.
Már a helyi járaton Balikesirben. Reggel 10 óra. Mindenki rendkívül energikus.
Egy órás izmiri átszállással is 8 óra alatt hazaértünk Balikesirbe, ahol legnagyobb meglepetésünkre a T5 posztján három autó is állt!
Fél 11-kor tartottunk egy menemen afterpartit, aztán mindenki eldőlt. Pedig mondtam, hogy menjünk focizni, de nem akart senki...
Összegezve a hétvégét, valójában nem csináltunk semmit, nem láttunk semmit Antalyából, viszont elvertünk 300 lírát...de azért a zongorajátékért megérte...
