Kivételesen felkeltünk már hajnali fél 7-kor, mert a reggeli busszal mentünk Ayvalikba, a kis tengerparti városkába. A busz fapados, még kiskocsija sem volt az utaskísérőnek, és csak kávét meg teát osztogatott, sütit nem. :P
Minden városban a buszvégen (illetve Balikesirben a városon kívül lévő terminálon, mert megyei központ, és akkora, mint egy kisebb vidéki reptér) kint van az összes buszos cégnek a kis irodája, náluk lehet jegyet venni, de a http://www.obilet.com oldalon csak kiinduló-és célállomást kell megadni, és kidobja az összes szolgáltató aktuális járatát.
Nagy reményekkel indultunk, a neten azt írták, hogy egy óra az út, bár az alapból kissé gyanús volt, tekintve, hogy 140 km a távolság Balikesir és Ayvalik között, de Bandirmából is suhantunk, gondoltuk egy kis füllentés belefér...csakhogy az út kb. 30 km után elfogyott...csak mentünk, mentünk, míg 3 óra alatt végül is odaértünk.
Meglepett egy igen fura módszer, miszerint az utaskísérő vitte a buszt a termináltól a város másik végénél lévő első hivatalos megállóig, ahol felszállt az igazi sofőr, és átvette a vezetést. :) Most láttuk meg igazán, mekkora is ez a város. És mindenhol ugyan az a típusú 3-4 emeletes társasházak. Van, ahol olyan közel építik a tömböket egymáshoz, hogy jóformán át lehet ugrani az erkélyről a szemben lévőre.
Az első nagyobb város indulásunk óta Edremit volt, cirka 90 km-re Balikesirtől, innen van járható út...bár a sávfelfestés kissé csálé, de ez nagyban nem befolyásolja az utazási komfortot.
Ám mielőtt örülne az ember, hogy végre nem szekérúton megy, még gyorsan kitér a busz egy másik kis városba, aminek elfelejtettem a nevét, na oda az út Békásmegyer-színvonalú.
Kezd egészen Ázsia lenni: Lepukkant házak, út mellett bárányokat legeltető néni, kutyák és lovak. Nyoma sincs annak a nyomasztó rendezettségnek, ami Balikesirt, meg a többi, eddig látott nagyobb várost jellemezte. Kedvesen lepukkant kis városka.
A kitérő után visszaértünk a főútra, én pedig nagyon szerettem volna már megérkezni, mielőtt a gyomrom újraértelmezi a reggelit...
A helyi kátyúzó munkások a budapesti módszerekhez kísértetiesen hasonló eljárást alkalmaznak; dömper megáll a külső sávban, csókák kipattannak, beleszórnak vödörből egy kis bitumenes kavicsot a likba, aztán még a biztonság kedvéért jól megtapossák. :P
Báj dö vély, az üzemanyag igen drága errefelé (480-550Ft), de Bulgáriához hasonlóan az összes kútnál van autógáz. A helyi közlekedés részét képező traktorokkal gyakran szemben találja magát az ember, erre érdemes odafigyelni, szeretnek a menetiránynak szemben haladni az út szélén, de ez úgy látszik itt természetes jelenség, senkit nem zavar.
Edremit és Ayvalik közt amerre a szem ellát (és még egy kicsit azon túl) végtelen olajfaligetek között halad az út.
Ayvalik egy kis egyszerű, kedves tengerparti városka. A buszvég közvetlen a kompkikötővel szemben van, onnan megy hetente háromszor, fejenként 30 euróért (oda-vissza) a komp Lesvos szigetére, amit a görög mitológiából ismert Lesbosnak is hívnak. Ma viszont nem volt a nyertes nap, tehát kihagytuk a történelmi helyszínek meglátogatását.
A tengertől alig 10 perc sétára van egy fél gellért-hegynyi nagyságú hegy, rajta egy bástyával. Egy darabig út visz fel, majd a mezőn keresztül lehet felszuttyogni a bástyához, amibe sajnos felmenni nem lehet, de a jelek szerint így is kedvelt szórakozóhelye a helyi fiatalságnak (értsd: sok apró színes üvegszilánk, és kupakok. Nagyon sok kupak). A bástyától a füves-mohás hegyoldalon kellemes sétával elérhető a csúcs, amiből van három darab is, valószínűleg azokon is valami tornyok állhattak valaha, egy régi erődítmény körvonalai rajzolódnak ki körülöttük a fűben.
Lesétálva a hegyről Tim ivott egy kávét a kompkikötő melletti kávézóban, én addig kihasználtam a hely által nyújtott egyéb szolgáltatásokat. :P
Hihetetlen, milyen kedvezményekkel próbálják török testvéreink becsábítani a megfáradt utazót: az ajtón kint volt a tábla, vécé használat egy líra, ha csak pisilsz, fél. :)
Kávé után kisétáltunk a tengerpartra, kis hajókat fényképezgettünk, kipróbáltunk a sportjátszóteret, majd mikor már nem igazán találtunk több érdekességet, visszamentünk a buszvégre, ahol épp elcsíptük a két perc múlva induló balikesiri járatot.
Összevetve valamivel több, mint kétszer annyit utaztunk, mint amennyi időt eltöltöttünk Ayvalikban, de azért megérte. Sok érdekességet lehet látni útközben is.
De mikor már nagyon hazaérnél, még meg kell harcolnod a busztaxiba való bejutásért. Mint rájöttünk, igen nagy a fogalom délután 5 tájt, csak mi akkor ebbe az irányba még sose jöttünk...azért végül csak sikerült visszajutni a kollégiumba.
Egyébként az a fajta emberbarát hozzáállás nagyon tetszik a törökökben, hogy a távolsági busz is bárhol megáll, ha lestoppolod, és ha szólsz a buszon, bárhol le is szállhatsz. És ez nekik teljesen természetes. Miért is kéne valakinek akár 50 métert is gyalogolnia vissza. Ha akarod, kiszállsz a kereszteződésnél, leintesz egy másik járatot, és spórolsz egy csomó időt azzal, hogy nem kell kimenned pl. a városon kívüli terminálra, hogy aztán mehess vissza. Ezt vétettük el, de legközelebb éberebbek leszünk.
A művészkedéseimet egy másik bejegyzésben közlöm, mert a blog nem teszi lehetővé, hogy mindent egy posztban mutogassak.
Sorban állás a busztaxira...
