Délután ledőltem aludni, mikor felébredtem, tojást lehetett volna sütni a mellkasomon. Totyi leinvitált a kantinba, hogy majd az észt lányok talán segítenek, úgyis nővérkék. Miután megnyugtattak, hogy biztos tüdőgyulladásom van, plusz felhívták az egyik angolul tudó török orvost a kórházukból, és ő is azt az opciót ajánlotta, hogy talán próbálkozzak a kórházzal, gondoltam, na jó, legyen.
Itt jegyezném meg, orvosi ügyelet nincs, és a mentő csak akkor jön ki érted, ha már nem tudsz járni. Azt mondták, kevés van belőle, menjek taxival. (Az orvos mondta, hogy hívjam a mentőket, csak a portás a'szonta úgyse jönnek ki, úgyhogy nem hívja...) Hála Istennek épp volt a koleszből egy török srác aki kicsit beszélt angolul, jófej volt, és eljött velem a kórházba. Taxival.
Meg kell hagyni, igen hatékony módszerekkel dolgoztak a kórházban, viszont ipari méretekben...ami erőteljesen a minőség rovására megy. Portán infra lázmérő, karon, és ujjon vérnyomás mérés. Egy pulttal arrébb becsekkolás. Kb. 3 és fél perc további várokozás után beküldtek egy jó nagy terembe, aminek a közepén volt egy nagy pult, szaladgáló orvosokkal, meg ápolókkal, jobbra-balra pedig elfüggönyözött fülkék, amikben úgy cserélődtek az emberek, mintha futószalagon lennének. Beültettek egy ilyenbe, kicsit könyörögnöm kellett, hogy ha már égek, azért hallgasson má' meg a manus, ott lóg a sztetoszkóp a nyakában...lehet ők csak arra használják, hogy megjelöljék vele az orvost. :P
Az ágyon a papírlepedő némileg dzsungás volt, plusz valaki ott felejtett egy darab használt vattát...igazán bizalomgerjesztő. Az ápoló látta, hogy már ciki, úgyhogy fogta azt letépte a papírlepedőt.
Rám aggatott mindenféle cuccot, valami EKG volt (a színes izék a fenti képen), azt mondta a tolmácsom, ezt itt mindenkivel megcsinálják. Végül is alaposak, arra nincs panasz. Plusz, vett vért, ami úgy működött, mint otthon, hanem belém tolta a tűt, aminek a végén volt egy kis pipa, alátartotta a fiolát azt csepegett. Aztán ugyanabba kaptam másik irányból az infúziót...
miután szerencsésen becsövezett, jutott eszébe, hogy ad a seggembe egy injekciót, így egész érdekes bűvésztrükköket kellett bevetnem, hogy belőlem kilógó csővel még vetkőzzek is...
A legjobb az volt, hogy azt is elfelejtette közölni miután megekágézott, hogy felvehetem a pólómat, viszont átküldött egy másik terembe. Jó móka volt félmeztelenül mászkálni a kórházban...
A másik teremben a betegek és hozzátartozók száma fordítottan volt arányos a függönyökével. Mint egy nagy család...ott unatkoztam vagy fél órát míg lecsepegett az infúzióm...meg még egy darabig utána is mert úgy gondolták jól vagyok úgy.
Volt ott egy 40-50 közötti manus rengeteg rokonnal, kicsit később még egy pár jandarmával. Mondta a tolmácsom abból, amit hallott, hogy valaki megverte a csávót, azért kérdezgeti a jandarma. Egyébként ketten az én barátaim voltak, köszöntek, kezet fogtak velem, meg kérdezték mi van. :) De sajnos hamarabb elhúztak, pedig hazavihettek volna a menő jandarmás kék verdájukkal. :P
De legalább újabb 10 perc unatkozás után végre hazazúzhattam. Azt hiszem hazafelé sikerült kifogni Balikesir legőrültebb ralitaxisát...valami útnak nem nagyon látszó helyen jött le a hegyről, hogy majdnem kiestem a kocsiból (Dacia Logan), és különös érzékkel zúzott bele az összes, 30 centinél mélyebb kátyúba. Volt is kellemes kerékcsapágyhangja amikor kiértünk a főútra, aztán kiszállásnál meg is rugdosta kicsit a jobb elsőt, biztos, hogy ne essen ki hazafele menet. :P
