Erasmus Balikesir

Hosszas szervezésbeli problémáinkat leküzdve végül kijutottunk Balikesir mellé, arra a helyre, ahova a fél város grillezni jár.

Öt taxis próbált meggyőzni, hogy a busz nem jár. Szerencsére volt Esránk, aki kiderítette, hogy de.

Leginkább úgy néz ki a hely, mint egy kemping, ahol az emberek nem kempingeznek, hanem sütögetnek grillen, meg játszanak. Egyébként estére már elég durva füst lett. :P

Van egy kis patak is a közepén, és gyakorlatilag fenyőerdőben van az egész. Rengeted kiépített tűzrakó hely, meg padok, asztalok teszik kényelmesebbé a sütögetést. Egyénként máshol a városban csak legfeljebb az erkélyen lehet ilyet játszani, amúgy meg van tiltva a pirózás. Viszont láttam sok apartmanházat, aminek összes erkélyén kiépített grillező volt.

Miután találtunk egy jó kis helyet, körülnéztünk, röpiztünk egy fél osztálynyi 11.-essel, aztán miután megérkezett Yigit a kocsival, nekiláttunk előkészíteni a dolgokat.

A fiúk fáért mentek...

Ovidiu keresgélt...

Aztán hozott egy fél fát. :)

Kirándultam kicsit Esrával, mert azt mondta, hogy tud jó helyet fényképezni. És tényleg. De aztán kifejtette, hogy igazából csak azért csalt el oda, hogy megöljön, de mikor rájött, hogy milyen jó vagyok török nyelvtanból, eltekintett tőle, mert véleménye szerint még szüksége van rám a világnak. :P

Napi bölcsesség: érdemes művelődni, megmentheti az ember életét. :)

Készül a sütni való krumpli és hagyma.

Jól kigrilleztük magunkat, meg belakmároztunk (passzív szókincs megint), aztán még sörözgettünk kicsit, Ovidiu ismét bebizonyítva, hogy ő a legkreatívabb közülünk, faragott pár sípot unatkozás közben, amivel kissé őrületbe kergette Timet, aki aludni próbált napfürdőzés közben. :D

Tim kavicsokat gyűjt.

A két konyhafőnök.

Ovidiu, Síp, Bibi, Yigit.

Paparazzi kép.Esra is kreatív volt. :)

Magunkkal vittük a kinyírt öt lírás műbőr focit, amit Ovidiu még otthon kibelezett

(vagyis csak a belét), de miután Yigit megölte azt is, és a sör is elfogyott, úgy döntöttünk inkább hazatántorgunk.

Yigit aktívan gyilkolja a labdának látszó tárgyat. :P

Találtunk egy kínait.

A bejáratnál ácsorgó géppisztolyos Jandarmát nem igazán tudtuk mire vélni, de hát történtek már ennél furcsább dolgok is errefelé. Legalább biztonságban voltunk. :)

Tengerpartot pálmafákkal

Pálmafákat tengerparttal

Szállodát (ismét egy képeslap a hetvenes évekből :P)

Krakkói típusú füves villamospályát

Színes villamosokat ufókkal

Semmit...

Utcaseprő bácsit reggel 7-kor

Furcsa oszlopokat madarakkal

A Főnököt

Indokolatlan szobrokat egy parkban (sajnos csak buszból)

Piramist

Kihüvelyezhetetlen körforgalmakat

Nagy házakat mindenféle furcsa dologgal a tetejükön :P (vízmelegítők és telekommunikációs eszközök)

Békazenekart

Vicces szobrokat

Rómaiakat újságot olvasni, telefonálni, mikrofonba énekelni...

Bácsit, aki megpróbálta kikerülni a buszt a háromkerekű teherszállító kerékpáratlanjával.

Hadriánusz kapuját

Vacstávört

Sétáló utcát. :) Na jó, sétálóutcát

Kicsi pálmafákat

Nagy pálmafákat

kis narancssárga bogárhátút

És szedtem Rékának virágokat. :)

Mindent összevetve, azt hiszem a lényeget láttuk is. :D

Totyin kiütések ütődtek ki. Nem vészes, csak viszketős. Mint később kiderült, a hirtelen bazi meleg és magas páratartalom miatt Antalya volt rá ilyen hatással. Meg lehet, hogy a gumírozott napozóágyszivacs.

Minden esetre, mikor még nem tudta mi fene, elment az orvoshoz. Igen, egy sokadikhoz itt, Balikesirben. Miután gyors pillantást vetett vereslő felsőtestére a doktor úr, először adott a seggébe injekciót, aztán felírt neki antibiotikumot. Négy hónapra. Ismétlem 4!!!! hónapra.

A kedves olvasóközönség megnyugtatása végett: igen, Totyi rendelkezik a szükséges ismeretekkel, hogy ne váltson ki ipari mennyiségű gyógyszert. Így problem yok. Csak azt nem értem, hogy a törökök hogy vannak még ennyien...

A péntek este hétórás induláskor még nem sejtettük, mennyire nem fogjuk szeretni a Kamilkoc-ot 11 óra múlva...

Tim is befutott a terminálra 5 perccel az indulás előtt. A busz Merci, egész kényelmes...ha nem 11 órát utazol rajta. Sikerült kifognunk a legtrébb sofőrt az országban. Három társaság, vagy nyolc busza húzott el mellettünk fényévekkel, míg Antalya felé poroszkáltunk. Ezt pedig úgy próbálta korrigálni, hogy mikor megálltunk pisiszünetre, minden egyes alkalommal üvöltöztek az utasokkal 3 perc után, hogy megyünk tovább. Yigit cigivel ment vécére, hogy megoldja az időzavart. :P

Izmirben épp a vécén ültem, mikor Yigit bekiabált, hogy gyere, mert megy a busz. Mondom, oké egy perc. Erre ő: nem, tényleg megy. Rohanok ki, a busz meg már fél úton járt a terminál bejárata felé, mikor elcsíptem.

Mikor a Pamukkaléval mentem, minden egyes megállónál végignézték az utasokat, hogy megvan-e mindenki, addig nem indult el...

Végül hosszú szenvedések után, összetört lábujjakkal, kicsavart bokákkal és szétzúzott térdekkel lefolytunk a buszról. Lengéscsillapító nélküli helyi járattal bementünk a központba (reggel hat óra volt), igazából senki sem tudta, miért. :P

Fáradt reggelik.

Ja, igen. Azért, mert 11-ig nem lehetett becsekkolni a hotelba, ahol az erasmus találkozó volt.

Sikerült eltölteni az időt végül, 40 percet vártunk a buszra, ami visszavitt az Otogarra, ahonnan egy kínaiakhoz Méretezett teletömött Isuzu másfél óra alatt eljuttatott minket az Isten háta mögé egy kicsivel, egy olyan városba, ami 30 kilométerre van Antalyától, és az a jellegzetessége, hogy semmi nincs benne, csak rengeteg hotel. Sok-sok fáradt várakozás...épp a buszt kutatom.

De legalább fél órával megelőztük a tömeget, akik saját egyetemük által szervezett fullos, kényelmes direkt járatokkal jöttek háztól házig...
már ezért utáltuk őket. :P

Viszont a később érkezettek egy részének nem jutott szoba, és a hotel aulájában kellett aludniuk. Jee, szervezés.

Viszont mikor sikerült az all inclusive sört és ebédet megszerezni, teljes lett a lelki békénk. Pláne, mikor megkaptuk a szoba kulcsát is. Egyébként az öt csillagosnak csúfolt szálloda valamikor húsz éve valóban az lehetett, mostanra kissé leamortizálódott, de igazából élvezeti értékéből a csak az aulában létező és ott is akadozó internet vett el.

Délután nekiláttunk az ingyen sörnek, plusz az animátor srác beszervezett strandröpizni, aminek kifejezetten örültem, még akkor is, ha néha heten-nyolcan kellett a pályán lenni, az emberek többsége nem ismerte a szabályokat, és homok helyett tengerparti sóder volt a pályán. :)

Mire abbahagytuk a játékot, Tim és Boti kellően jókedvűek voltak, aminek következményeképp Tim végigaludta a délután további részét. :)

Vacsora után eldőltünk kicsit kipihenni az odautat, majd felkészültünk némi sörrel az esti boat-party-ra. Végül a szobában maradtam, mert nem éreztem kellő motivációt, a számomra valószínűleg kellemetlen zenés, ellenben igen hosszúnak ígérkező bulira. Mikor hajnal négykor felébredtem a srácok dörömbölésére (csak egy mágneskártyát adtak a szobához, amiben négyen aludtunk), teljesen biztos lettem benne, hogy jól döntöttem. (Mellesleg 3 hónapja nem aludtam olyan jól, mint akkor, és még a gyökér spanyolok is hagytak aludni, nem úgy, mint következő éjjel, mikor buliszervizzé alakult a szobájuk, közvetlen a miénk mellett.)

Vasárnap hamar keltünk, az ingyen reggelit nem akartuk kihagyni. :P

Mázli, mert még belefért egy jó kis röpizés mielőtt elkezdett esni az eső, ami egész nap kitartóan a bárpult közelében tartotta a díszes erasmus társaságot. Mi viszont Botival és Ovidiuval elmentünk szaunázni, és kihasználtuk a fedett uszoda által nyújtott szolgáltatásokat.

A srácok közül többen felmentek az Olympusra alternatív túra keretében, ahova lanovka vitt fel, és - elmondásuk, valamint a képek tanúsága szerint - lehetőség nyílt egy kis hógolyózásra, ellenben látni semmit nem lehetett a ködtől.

Vacsora után elkezdtünk volna edzeni az esti bulira, csakhogy akadt némi probléma a bárral. Egyrészt, valamiért a hotel menedzsmentje nem gondolta, hogy ha 300 külföldi egyetemista ellepi a hotelt, akkor azok inni fognak. Nem kicsit, tekintve, hogy all inclusive-nek volt hirdetve a buli. Így hát délután elfogyott a sör, amit estére sikerült pótolni. A másik probléma volt, hogy az egy darab bárban egy darab ember próbált kiszolgálni nagy mennyiségű üvöltöző embert. Ennek legjobb reprezentációja, mikor fél órát álltam sorba, csak hogy ihatatlan török borhoz jussak. Mikor végre eljutott hozzám a bármen, csak annyit mondtam a srácnak, barátom, egy fél liter bort adj lécci...a sok gyökér meg olyannal bombázta, hogy 8 vodkanarancs, meg 6 whiskykóla...

Itt említeném meg, hogy a bárban volt egy hangversenyzongora, amit elfoglalt egy francia leányzó, és úgy kezdett el rajta játszani, hogy csak álltam, és bámultam. Nem értek a zongorához, és nem tudom megítélni ki mennyire pengén játszik, de egy biztos: olyan érzéssel csinálta, hogy nem lehetett nem leesett állal hallgatni. Mikor abbahagyta, megkérdeztem profi-e, amire azt mondta, hogy igazából nem, sőt nem is igazán technikás, csak nagyon szereti csinálni, mert látja, hogy az embereknek tetszik. Ja, és leginkább imprózik. Naná, mondtam neki, hogy te vagy az igazi zenész. Persze, hogy tetszett mindenkinek, mert beleadta a lelkét. Beleszerettem a játékába. :) Egyébként Anneso Duv a neve, és remélem egyszer még összefutok vele egy jammelés erejéig. :D

Aztán mikor elkezdődött az esti buli, a benti bárból kitiltottak minket, és csak a buli helyszínén üzemelő egy szerencsétlen pultos által körbeugrált bár működött...érted, 200 emberre. És ha nem lett volna elég ez a szívatás a pultosnak, két decinként mérte a sört...gondolom a manager utasítására, de azért ez viccnek is rossz...

Mindenki nagyon élvezi a bulit. :P Jobb: A Pultos.

Miután megittam egy üveg rossz török bort, és még csak be sem csíptem tőle, valamint a buli tré volt, felmentünk inkább aludni...ami egészen a már említett spanyol kollégák érkezéséig viszonylag jól is sikerült. Utána kevésbé.

Elfogyott a sör...

Hétfőn reggeli után még kicsit leégettük magunkat, aztán kicsekkoltunk.

Szerencsére mindenkinek volt saját busza, csak nekünk nem, így aztán mikor a meghirdetett városnézésről kérdezősködtünk, közölték velünk, hogy persze, gyertek, találkozunk a városban...

Volt nagy tükör. :)

Yigit haldoklott, amúgy meg mindenki szét volt csúszva, az aulában süppedtünk, míg szerencsénkre nem jött még egy busz az ankarai srácokért, amire felkéredzkedtünk, és bevitt a városba, ahol először Marittének - aki kocsival jött Helena török csávójával, gyökér Ahmettel, csak senki nem kérdezte meg, hogy hogy akar visszamenni - kerestünk helyet a mi buszunkra - amire még érkezéskor foglaltunk helyet, és éjfélkor indult vissza Balikesirbe - aztán ettünk, Yigit kórházat keresett, hogy túlélje az utat hazafelé, majd kávézás és unatkozás után mászkáltunk kicsit, aztán kimentünk az Otogarra a buszunkhoz.

Igen, Nilüferrel mentünk, mert az az egyik legjobb társaság.

Ülések, mint a fotelek. Olyan szélesek, hogy csak három van belőlük egy sorban. De ott se adnak halas szendvicset, úgyhogy nekem továbbra is a Pamukkale a király. :P

A hétvége beszólása ismét Ovidiut illeti:

Elment kábelt fektetni.Visszajött.

-Was it good, Ovidiu?

-No, because it was turkish toilet. There wasn't human toilet. :P

Izmir, reggel 7 óra.

Már a helyi járaton Balikesirben. Reggel 10 óra. Mindenki rendkívül energikus.

Egy órás izmiri átszállással is 8 óra alatt hazaértünk Balikesirbe, ahol legnagyobb meglepetésünkre a T5 posztján három autó is állt!

Fél 11-kor tartottunk egy menemen afterpartit, aztán mindenki eldőlt. Pedig mondtam, hogy menjünk focizni, de nem akart senki...

Összegezve a hétvégét, valójában nem csináltunk semmit, nem láttunk semmit Antalyából, viszont elvertünk 300 lírát...de azért a zongorajátékért megérte...

Tegnap összefutottam az észt lányokkal, kérték mutassam meg, milyen gyógyszereket kaptam...kiderült, hogy az egyik, amit felírt a kedves török orvos, egy általános fájdalomcsillapító, ami még jól is jött mondjuk egy napig...de a biztonság kedvéért még azért felírt mellé egy ALLERGIAGYÓGYSZERT! Igen, 60 darabos kiszerelésben, hogy jó sokáig játszhassak azzal, hogy egyesével kidobálom az ablakon.

Amúgy ma egy újabb érdekes dologgal találkoztam. Egy út menti étterem pincére leintette a Cayirhisar buszt, hogy felváltassa a 20 lírását. :)

By the way

Nem tudtam megállni...egyszerűen nem bírtam a kísértéssel...

Aki kitalálja mi ez, az lehet, hogy nem bölcsész :P

Hozzávalók:

1 db török politikai rendezvényről zsákmányolt kisméretű török zászlóhoz való műanyag rúd

3 db bicikliboltban vett mélyhornyú golyóscsapágy

2 db műanyag falra szerelhető 50-es csőbilincs a Tekzenből

1 db 20-as műanyagcsőkupak (a Tekzenből)

2 db fogpiszkáló (a la Carrefour)

1 db fülpiszkáló

melegítős ragasztó, Ódi nénitől örökölt professzionális körömolló, svájci bicska, sniccer, amivel kicsit lefaragsz a melegítős ragasztóhoz vásárolt műanyag rudakból, hogy beleférjenek a pisztolyba, mert olyan szabványos méretű kell bele. (Lehet mégis az egy lírával drágábbat kellett volna venni. :P) Valamint egy kicsi, a Tekzenben vásárolt ragasztószalagból, ami nem ragad, de legalább zöld.

Egyébként ezzel a demonstrációs eszközzel fogunk videót készíteni Timmel a kardántengely működéséről.
 Igen, ez egy kardántengely. :P És működik. Tökre.

Délután ledőltem aludni, mikor felébredtem, tojást lehetett volna sütni a mellkasomon. Totyi leinvitált a kantinba, hogy majd az észt lányok talán segítenek, úgyis nővérkék. Miután megnyugtattak, hogy biztos tüdőgyulladásom van, plusz felhívták az egyik angolul tudó török orvost a kórházukból, és ő is azt az opciót ajánlotta, hogy talán próbálkozzak a kórházzal, gondoltam, na jó, legyen.

Itt jegyezném meg, orvosi ügyelet nincs, és a mentő csak akkor jön ki érted, ha már nem tudsz járni. Azt mondták, kevés van belőle, menjek taxival. (Az orvos mondta, hogy hívjam a mentőket, csak a portás a'szonta úgyse jönnek ki, úgyhogy nem hívja...) Hála Istennek épp volt a koleszből egy török srác aki kicsit beszélt angolul, jófej volt, és eljött velem a kórházba. Taxival.

Meg kell hagyni, igen hatékony módszerekkel dolgoztak a kórházban, viszont ipari méretekben...ami erőteljesen a minőség rovására megy. Portán infra lázmérő, karon, és ujjon vérnyomás mérés. Egy pulttal arrébb becsekkolás. Kb. 3 és fél perc további várokozás után beküldtek egy jó nagy terembe, aminek a közepén volt egy nagy pult, szaladgáló orvosokkal, meg ápolókkal, jobbra-balra pedig elfüggönyözött fülkék, amikben úgy cserélődtek az emberek, mintha futószalagon lennének. Beültettek egy ilyenbe, kicsit könyörögnöm kellett, hogy ha már égek, azért hallgasson má' meg a manus, ott lóg a sztetoszkóp a nyakában...lehet ők csak arra használják, hogy megjelöljék vele az orvost. :P

Az ágyon a papírlepedő némileg dzsungás volt, plusz valaki ott felejtett egy darab használt vattát...igazán bizalomgerjesztő. Az ápoló látta, hogy már ciki, úgyhogy fogta azt letépte a papírlepedőt.

Rám aggatott mindenféle cuccot, valami EKG volt (a színes izék a fenti képen), azt mondta a tolmácsom, ezt itt mindenkivel megcsinálják. Végül is alaposak, arra nincs panasz. Plusz, vett vért, ami úgy működött, mint otthon, hanem belém tolta a tűt, aminek a végén volt egy kis pipa, alátartotta a fiolát azt csepegett. Aztán ugyanabba kaptam másik irányból az infúziót...
miután szerencsésen becsövezett, jutott eszébe, hogy ad a seggembe egy injekciót, így egész érdekes bűvésztrükköket kellett bevetnem, hogy belőlem kilógó csővel még vetkőzzek is...

A legjobb az volt, hogy azt is elfelejtette közölni miután megekágézott, hogy felvehetem a pólómat, viszont átküldött egy másik terembe. Jó móka volt félmeztelenül mászkálni a kórházban...

A másik teremben a betegek és hozzátartozók száma fordítottan volt arányos a függönyökével. Mint egy nagy család...ott unatkoztam vagy fél órát míg lecsepegett az infúzióm...meg még egy darabig utána is mert úgy gondolták jól vagyok úgy.

Volt ott egy 40-50 közötti manus rengeteg rokonnal, kicsit később még egy pár jandarmával. Mondta a tolmácsom abból, amit hallott, hogy valaki megverte a csávót, azért kérdezgeti a jandarma. Egyébként ketten az én barátaim voltak, köszöntek, kezet fogtak velem, meg kérdezték mi van. :) De sajnos hamarabb elhúztak, pedig hazavihettek volna a menő jandarmás kék verdájukkal. :P

De legalább újabb 10 perc unatkozás után végre hazazúzhattam. Azt hiszem hazafelé sikerült kifogni Balikesir legőrültebb ralitaxisát...valami útnak nem nagyon látszó helyen jött le a hegyről, hogy majdnem kiestem a kocsiból (Dacia Logan), és különös érzékkel zúzott bele az összes, 30 centinél mélyebb kátyúba. Volt is kellemes kerékcsapágyhangja amikor kiértünk a főútra, aztán kiszállásnál meg is rugdosta kicsit a jobb elsőt, biztos, hogy ne essen ki hazafele menet. :P

Rég írtam, meg is volt rá az okom, ki is fejtem alább. Azonban, mivel úgy érzem e pillanatban három napja tartó bokor mivoltom kezd feloldódni humán létformámban, úgy döntöttem, törölközővel a fejemen (tényleg, valaki fejtse már meg mi a türülköző szabványos alakja:P) újra írok egy kicsit.

Ebben az állapotban igazán csak az a bosszantó, hogy az ember agyán, mivel nem lát, elképesztő mennyiségű kreatív, és hülye gondolat áramlik át. Az elmúlt fél órában gondolatban kibővítettem nem létező cégem flottáját, kiadtam a blogomat, valamint írtam egy útikönyvet. :P

A képen látható Márton vidámabb, csak koncentrál a fotóra. :P

Egyébként az egész azt hiszem a cseriti festéssel kezdődött, mert elég huzatos volt a szoba. Aztán hétfőn is jó hideg volt. De nem ez a lényeg. Hanem, hogy ma összekapartam magam, bementem a nefre, hogy elmutogassam az orvosnak mi a bajom. Biztonság kedvéért azért vittem egy tolmácsot is magammal. Mivel azzal voltam elfoglalva leginkább, hogy ne essek le a székről, így nem gondolkodtam azon, hogy vajon egy egyetemi orvos miért nem hord magával sztetoszkópot, vagy miért néz ki a "rendelője" úgy, mint egy minimalista recepciós irodája...

Szumma-szummárum, (hehe passzív szókincs:P) az egyáltalán nem izgatta a manust, hogy gyakorlatilag 3 napig baltával verték a fejem, agyáig annyi információ jutott el, hogy jelenleg fosok a gyógyszer miatt mert a fejfájástól 2 napja semmit sem ettem és üres gyomrom nem örült 650 mg paracetamolnak.

A legszebb az egészben, hogy - nem tudom hogy következtette ki - kaptam savlekötőt, és gyomorgörcsoldót (Tim kikereste otthon a betegtájékoztatót, mert nem szeretek random gyógyszereket enni, annyira nem bízom meg minden orvosnak látszó kuruzslóban)...nem vonok le általánosításokat, annál intelligensebbnek tartom magam, de nálunk Esztergomban volt egy hírhedt iskolaorvos, hasonló paraméterekkel...mi csak sámánnak hívtuk. Kedvelt gyógyszerei a Septofort és a széntabletta voltak.

Tehát jelenlegi állapotomban próbálok kijönni a fejfájós betegségből a Totyitól kapott bálnaölő gyógyszerrel, és mellette ipari mennyiségben tolom magamba az Ayrant, hogy a gyomrom is bírja. Ja, és Esra hozott nekem házi joghurtot, úgyhogy bőséges munícióval állok a holnap elé.

A szociális munka óra keretében elmentünk kifesteni a siketek klubhelyiségét.

Egy kívülről érdekesnek egyáltalán nem tűnő, de belülről elég mókás épületben van az iroda.

Úgy néz ki, mint egy parkolóház, a gang csigavonalban megy felfelé.

A srácok kicsit kevésbé voltak felkészültek, már az elején sejthető volt, hogy nem lesz elég a festék, aztán kétszer vissza is kellett menni venni...bár ha a második körben is 10 literes festéket vesznek a srácok, nem keveredtünk volna abba az elég vicces sziturációba, hogy a harmadik keverés vagy két árnyalattal sötétebbre sikerült az előzőeknél, így harmadszor is át kellett festeni az amúgy s vizes falakat...

Büyük patron

Kicsit más árnyalatot sikerült a keverő kollégáknak összehozniuk. :P

Egyébként jó móka volt, meg szeretek másoknak segíteni, de csak nem hagy nyugodni a kérdés: ha valaki életerős fiatal férfi, ráadásul négyen van, mi a fészkes fenéért kell helyette egy osztálynak kifesteni a klubhelyiségét, csak azért mert süket...no mindegy, örültek neki, meg kedvesek voltak.

Ja, még azt is hozzátenném, hogy a lányok jó néhány munkaórát öltek abba, hogy az elképesztően dzsungás konyhapultjukat lesikálják...a valaha fehér függöny eléggé szürke volt, és mikor felkapartuk a padlóról a festéket, kiderült, hogy eredetileg fehér, csak kb. a ház építése óra nem mostak fel...

New pictures by Çağrı Sığmaz: