HTML

Erasmus Balikesir

Friss topikok

  • Ati73: Gyerekkoromban a Balatonnál nagyanyám tejfölt kent rám mikor leégtem :) (2013.05.09. 21:12) Rákok a strandon

Címkék

Koncert

2013.03.21. 22:41 ubul124

Tegnap este koncert volt a NEF-en a konferenciateremben. Törökös rock volt, ami egy kicsit fura egy színházterem rendszerű helyiségben, elején úgy éreztem magam, mint a pesti Sugar Blue koncerten, vagy mikor a Shine a light Rolling Stones filmet néztük a moziban. Fel is álltam hamar és előre mentem, ha nem is a tomboló tömeg közepébe, de mindenesetre közelebb a tűzhöz.mini-Kép1327.jpg

Igen profi hangosítást hoztak ki, szintén komoly fénytechnikával. Tekintve, hogy egy ingyenes egyetemi koncert volt, meglepően magas színvonalú...lehetett volna.

Mivel, hogy a zenészek is nagyon jól csinálták a dolgukat, együtt voltak, profi énekes csajszi, ráadásul Subi kaliberű show(wo)man.

mini-Kép1329.jpg

Csak két probléma volt. A szaxofonos gyerek nagyon jól játszik buzukin (néhány számban nyomta), csak azt a szaxofont ne erőltetnék...ilyen hamisan még senkit nem hallottam szaxofonozni. :S

mini-Kép1334.jpg

A másik probléma az volt, hogy amennyire profi volt a technika, a technikus arc annyira nem értett a keveréshez...üvöltő hamis szaxofon, kásás hangzás, basszus sehol.

De mindezek ellenére a hangulat zseniális volt. Megérte elmenni rá. Nagyon is. :)

mini-Kép1332.jpg

Szólj hozzá!

Ami kimaradt az Isztambul posztból

2013.03.19. 19:28 ubul124

mini-DSCF2390.JPGmini-DSCF2104_1.JPGmini-DSCF2187_1.JPGmini-DSCF2158_1.JPGmini-DSCF2162_1.JPGmini-DSCF2204_1.JPG

mini-DSCF2339.JPG

mini-DSCF2091_1.JPG

A postaláda ki volt táblázva már a Sultanahmetnél. Ennek a táskaboltnak az alagsorában találtuk meg a postaládát. Egy táska volt az. :)mini-Kép1242.jpg

Ingyen beöltözős kép a Maiden Towerban. Csak azt felejtették el mondani, hogy ha kell is a kép, az 20 líra. Úgyhogy leloptam a monitorról. :P A lényed meg van. :)mini-Kép1243.jpg

Isztambulban ilyen kőkemények a munkik. :Pmini-DSCF2195_1.JPG

Zseniális, motorból készült háromkerekű szerkezet. Láttam az őrült isztambuli forgalomban is.mini-Kép1237.jpg

Szólj hozzá!

Izék

2013.03.19. 18:10 ubul124

Tegnap bementünk a NEF-re órára Timmel Cayirhisarral. Felvett a buszos bácsi, elvitt a másik irányba, kaptunk egy teát, és úgy menünk be a városba. Ez már a szolgáltatás 1 líráért :)

mini-Kép1319.jpgCsak egy cukortorony. Épp olyan, mint a többi száz-meg százezer.

mini-Kép1321.jpg

Tim, mint demonstrációs eszköz. Három és fél órán keresztül kellett hallgatnunk törökül az instruction material development órát...ráadásul a szünetben a néni behálózta a gyanútlanul arra sétáló Esrát, így ő is rosszul járt.

De legalább többször nem kell menni. Lesz nekünk külön angolul. :)mini-Kép1323.jpg

Álltam a buszmegállóban...mini-Kép1306.jpg

Kidíszítettük a szobát :)mini-Kép1314.jpg

Szólj hozzá!

Isztambul

2013.03.19. 12:27 ubul124

Közel két óra alvás után sikerült némi bennszülött segítséget,
valamint Tim német-török mobilját felhasználva megoldani a
taxihívás kommunikációs problémáját.

A terminál hajnal 3/4 6-kor.

mini-Kép1198.jpg

Mivel hajnak ötkor indultam a terminálra, esélyem sem volt mással menni.
Itt jegyezném meg, hogy a taxi a kolesztől a terminálig jutányos áron
kivitt, csak 6 lírával volt drágább, mint a buszjegyem Isztambulig...

A terminálon szokásuk szerint érkezéskor rám cuppannak a készséges, de
törökön kívül más nyelvet nemigen beszélő busztársasági dolgozók.

Mikor elmentem helyrehozni a reggeli lelki békémet, eszembe sem jutott,
hogy bárki is bántaná a csomagomat. Ezt szeretem.

Már fent ültem a buszon, mikor biztonság kedvéért felkukkantott a helyi
Pamukkale iroda munkatársa, hogy megvagyok-e. Figyelnek az emberre, na.
Ez szintén megszokott eljárás erre felé.

A buszsofőr nem az a cigizős fajta (vannak sofőrök, akik simán menet közben
blázolnak), ellenben egész úton szotyizott. :)

Fél óra gurulás után megálltunk 20 percet pihenni. Igazából érthető is, mivel
a busz nem Balikesirből indult, és ott csak egy rövid pihenőt tartott.
Míg várakoztunk, egy szorgos Pamukkale munkás szépen körbesuvickolta a buszt.
Adnak a minőségre is.

mini-DSCF2015.JPGEgyébként, szép új Merci busz, minden üléshez tévével, fülhallgatóval.
Stewart alap. Még kis hívógomb is van hozzá. Isztambul felé teljesen korrekt pálya
van, csak mehetnénk a 90-es utazónál gyorsabban...

Freddie Mercury él. Megunva a hírnevet Törökországba költözött, és
inkognitóban van. Itt ül mellettem a buszon. :P

(Mellesleg ültethették volna máshova is, mert vannak tök üres dupla ülések, és még a
fülhallgatómat is elkunyizta. Az övé recseg. De hát valamivel csak kell zenét
hallgatni. Fél óra után fel sem tűnik. Úgyis ritmusra serceg.

Hál' Istennek nem kerültük meg a Márvány-tenger észak-keleti csücskét, átkompoztunk
talán Jalovából...onnan mutat a gugli komputat.
mini-Kép1206_1.jpg
Ezek a kompok is megérnek egy sort: első gondolatod, mikor meglátod, hogy nem
érsz át a túloldalra...erre még egy lapáttal rátett a simán egyméteres kielengése :P

Egyébként móló nincs, minek. Kicsapják a rámpát a betonra, oszt hagy szóljon...
ki se kötik a kompot, tolja neki hátulról, azt lehet lefele gurulni. Közben meg ugrál 30-40
centit fel-le. Barátságos.

Egyébként mellettem a 3 éves kislány meglepően jól bírja. Egész aranyos. Most épp alszik. :P



Már értem, miért hívják mamut terminálnak az Otogart. Miután bement a busz a sorompón, kb.
3-4 percig mentünk mindenféle garázsok, meg buszok meg egyebek közt, mire beértünk oda, ahol le
kell szállni. körülbelül 120 iroda van, ahol különböző busztársaságok járataira lehet jegyet venni.

Mondjuk az így viszonylag egyszerű, mert ha kinézted a busztársaságot, amivel menni akarsz, csak az irodájához kell menni, onnan mennek a buszok. Az a nagy ház középen tulajdonképpen egy bevásárlóközpont, lehet enni-inni és ott áll meg a metró. Az irodák a parkoló körül körben vannak, a külső épület körül meg a buszok.

mini-otogar pan.jpg

Miután elindultam a Pamukkale leszállóhelytől, egy gyanúsan segítőkész fiatalember
cuppant rám, hogy megmutatja, merre van a metró. Mikor megkérdeztem, mit csinál, azt mondta, hogy
 a Pamukkalénak dolgozik, akkor már nem kicsit volt gyanús, tekintve, hogy a Metro iroda előtt állt. :P
Majd mikor mondta, hogy adjak neki pénzt, és vesz metrójegyet, kezdtem vonakodni. Megláttam egy
jegyautomatát, megköszöntem a segítséget, és mondtam, hogy megveszem abból, mire visszafordultam
az automata mustrálása után, elképesztő hirtelenséggel szublimált el.
A hülye kis naiv, azt hitte egy Mártont ilyen egyszerű lehúzni. :P

Atatürkön Winnetouval vártunk egy órát, mire megjött Réka és Dénes. Igen kalandos úton jutottunk a
hostelbe. Az isztambuli egyes villamosvonalt úgy a legkönnyebb elképzelni, mint a négyes-hatost
ha a tömeget megszorzod tízzel, az emberek tolakodását, és bunkóságát 3-4-gyel...

mini-DSCF2053_1.JPG

Este beültünk egy kellemes kis sörözőbe, abban az utcában, ahol nem szabad végigmenni, mert legalább
öt helyre próbálnak meg berángatni enni-inni valamit. Mindenesetre ennek a nem kívánt segítőkészségnek
van előnye is, az egyik csávó felhívta a hostelt, mikor kerestük, hogy megmondja nekünk hol van.

Szerdán nagyjából azzal ment el a nap, hogy bejártuk a szultáni palotát, ami jó nagy. Meg szép.
Meg nagy. :)
Este jó arcnak tűnő kanadai, meg amerikai srácokkal iszogattunk a teraszon, de sajnos nagy
jókedvünkben csak másnap esett le, hogy lehúztak, mert a mi piánkat itták, de ők nem tettek be
 a közösbe semmit...ennyit a nagy barátságról...bosszúból nem is rakok fel róluk képet. :P
mini-DSCF2050_1.JPG
Csürörtökön elmentünk megnézni Réka kedvenc horgászós hídját, amit egyébként valami megmagyarázhatatlan
ok miatt babakékre festettek, és tele van puccos halas éttermekkel. Figyelem! A híd alsó szintjén
ne próbáljatok meg végigmenni. Vagy még durvább élményben lesz részetek, mint a szörnyű utcán. :P
mini-DSCF2166.JPG
Gyors sétát tettünk az Aranyszarv öböl túloldalán a dombon, felmentünk a funicularral, kedves kis
földalatti a hegyre, de nem ér meg az egyperces út 4 lírát...egyszer ki lehet próbálni, és amúgy is
fájt a lábam. Mellesleg azt hiszik, hogy a világ második földalattija volt...a buták, úgy látszik
nem hallottak a Kisföldalattiról. :)
mini-DSCF2150.JPG
Rohantunk vissza négyre az óvárosba, mert előjegyeztük magunkat egy Boszporusz-túrára.
A beszervező ember először lealkudta az árat 3 főlre 40 euróra, aztán mikor a lírára való
átváltásnál diszkréten közöltem vele, hogy rosszul számolt, végül visszaadta a foglalót. :P
Mondtam, hogy egy Mártonnal nem érdemes packázni. :P

A Szultanahmettől elvittek a kikötőbe emeletes busszal, az mókás volt, ahogy a hajókázás is a
Boszporuszon. Elvittek egészen a felső Erzsébet-hídig. Közben egy szimpatikus fiatalember hangja
ordított a hangszóróból (volt hozzá ember is urh mikivel). Kellemesen turistákhoz igaztított
török akcentussal beszélt angolul. :)

Erzsébet-híd :)
mini-DSCF2272.JPG
Visszatérve a csónakázásból beültünk egy nemszálkás halas szendvicsre ara a helyre, ahova még
délután a legrámenősebb pincér invitált. :)
(De csak azért mert mindenhol 5 líra volt a halas szendvics.)
mini-DSCF2322.JPG
Hazafelé megnéztük a négyest Réka programajánlatából, a kedvenc utcáját, aztán beültünk egy kicsit
a Szultanahmet (Kék) mecsetbe. Tök király szőnyegekkel van tele. Cipő nélkül kell bemenni.
mini-DSCF2124_1.JPG
mini-DSCF2364.JPGPénteken meglátogattuk a Kız Kulesi-t. Ez az a pici sziget, amin volt egy világítótorony, ami
ugyan már étteremként funkcionál, de mégis elégedettséggel ittuk meg életünk legdrágább kávéját
(Na jó, talán az drágább volt, amikor Dénes kiugrott Bécsbe kávézni:))
a legfelső szinten lévő kávézóban körpanorámával Isztambul európai és ázsiai részére, a Boszporuszra
és a Márvány-tengerre. :)
Informatikusoknak: 2 a harmadikon szögű szobában pontosan 2 a tizediken forintért. :)

Ja, lealkudtam a hajó árát 10 lírára, annyi volt az ögrenci jegy. :)
Íkávé hajóval menünk át Ázsiába, onnan lehet a kis hajóval a szigetre menni, és íkávéval is mentünk
vissza.mini-DSCF2376_1.JPG Jól lekéstük a félóránként járó hajót a szigetről, aztán Dénes kicsit sokat gondolkozott
a vásárolgatásnál, hozzájárult a repülőjeggyel való bénázás, valamint a már említett
lehetetlen tömegközlekedés, hogy mikor már megnéztük Rékával a Nagy Bazárt, alkudtunk anyukájának
egy nagyon szép sálat, megettem egy főtt-megégetett kukoricát (nem szeretik ha nem fekete), megittunk
egy romantikus sört a naplementében :) és elindultunk vissza a hostelbe...Dénes hívott, hogy egy perccel
előtte ment el a repülője...

Tehát visszanyargaltunk a hostelbe (vagyis én inkább sántikáltam), felnyaláboltuk a stexet, és
kizúztunk Atatürkre, Dénes egy órája ült akkor a 78. oldalon, és eléggé ideges volt...

A 80. oldal...
mini-DSCF2341.JPG
Elintéztük, hogy ha már fizet 50 eurót, akkor már Rékával menjen haza a másnapi géppel.
Visszatérve a hostelbe, némi nézeteltérésünk akadt a személyzettel, aki a 25 lírás harmadik ágyat
60-ért akarta Dénesnek kiadni hivatkozva a bosszra, de mikor megmutattam neki a hostelworld.com
oldalon a hivatalos árlistájukat, kénytelenek voltak engedni.
Másnap azzal védekezett a főnök, hogy mondta a honlapnak, hogy egy nappal előbbtől legyen
drágább, csak nem írták át. (következő naptól valóban duplájára emelkedtek az árak, éppen ezért nem
maradtunk tovább.)

mini-Kép1270.jpgSzombaton megnéztük a ciszternát, ami még ilyen konstantinos időből való, sikeresen alkalmazva
azt az itt tanult képességemet, hogy lehet diszkréten tolakodni 100 turista között. :P
Péntek estétől elég vacak lett az idő, visszamentünk a hostelbe, ott unatkoztunk egy kicsit a
pincében, aztán sikerült úgy elindulni, hogy Dénes a második boarding passt 1 perccel a határidő
lejárta előtt nyomtatta ki. :Pmini-Kép1282.jpg

De elérték a gépet, én viszont az ötórás buszt nem, úgyhogy 2 órás isztambuli dugót követően
6 és fél óra alatt értem haza, (Itt jegyezném meg azt a dolgot, amire a legbüszkébb vagyok
itt tartózkodásom óta: Megkérdezte a stewart a buszon, hogy Where are you from? Erre én "madzsarisztán"
Mire ő kissé zavarodottan: "Türk?" :) Sikerült annyira asszimilálódnom, hogy töröknek néztek.
:):):):):):):):):)


Persze mire hazaértem Balikesirbe csak taxi járt, azzal kb. 100-zal betéptem Nicóhoz, ahol
házibuli volt, de meglepődve tapasztaltam, hogy csak a török srácok vannak ott. Sebaj, Unicum
velkám drink, aztán 2-kor megjött a vidám erasmus társaság észt lányokkal tuningolva a Melody
Klubból, ahol az erasmus paty volt, csak eleinte nem akartak ingyen beengedni, de aztán belátták,
hogy mégis kínos lenne az erasmus-party erasmus arcok nélkül, úgyhogy beengedték őket.
Én fél négy felé elmentem aludni, hétkor ébresztett Boti, hogy megyünk haza.
Délutánig folytattam a koleszban, amit elkezdtem ott. :P


Maradék képek még :)

Szultáni palota. Lábfájáscsökkentő szünet.

mini-DSCF2089.JPGmini-DSCF2102.JPGmini-DSCF2104.JPGmini-DSCF2097.JPG

Szultáni palota kert. Csakazértisskicsiképetrakomfelnyenyenye.mini-DSCF2115.JPG

A sárga csizmás kertész bácsi és én.mini-DSCF2108.JPG

Mondja még valaki, hogy nincs közünk a törökökhöz? Hmmm?

mini-DSCF2147.JPGmini-DSCF2162.JPG

Az a sok kis fekete pont a nagy hajó mellett sok pici indokolatlan motorcsónak.mini-DSCF2112.JPG

Ház. Tetszett.mini-DSCF2183.JPG

Az összes teherautókürt kell!!!mini-DSCF2194.JPG

mini-DSCF2176.JPG

Kuka. Tök zsír, van pedálja, és jó mély. Nem a pedál mély, a kuka.mini-DSCF2192.JPG

'I think this is the begining of a beautiful friendship.'mini-DSCF2184.JPGmini-DSCF2172.JPG

Kicsit dülöngélt a hajó.mini-DSCF2364.JPG

Réka, én és Wall-e.

mini-DSCF2382.JPGmini-DSCF2404.JPGmini-DSCF2409.JPGmini-DSCF2403.JPG

Kikötőben lévő kedves büfé, ott hátul a manusok egy hajón csinálják a kaját, ami folyton hullámzik.mini-DSCF2318.JPG

Innen lentről egész kedves a babakék villamos...csak ne szállj fel rá.mini-DSCF2196.JPG

Ezt láttuk halasszendvicsezés közben. :)mini-DSCF2325.JPG

Nyílnak a virágok.mini-Kép1281.jpgA sok buta ember nem tudja, hogy az egyik Medúza miért áll oldalt, a másik fejjel lefelé, de mi okosak vagyunk, és megfejtettük. Csak. Mert összehordtak minden sittet a bizánciak, mikor épült a ciszterna, kutya se akarta alulról nézni. Ki akar egy víztározó alján mászkálni? A turisták, akik mindent elhisznek, és mindenben magyarázatot keresnek. HEHE. :)

mini-Kép1275.jpg

Kiválogatom a kedvenc képeimet, és csinálok velük egy újabb posztot megint, ha lesz időm.

Uff

Itt pedig egy indokolatlan BÉKAPISI muhahahahahaha csak Réka és Dénes érti. nyenyenye

Szólj hozzá!

DŐZS

2013.03.17. 21:19 ubul124

Megjöttem Isztambulból. Majd lesz arról is sok-sok írnivalóm, de ezt most előbb muszáj megosztanom a nagyvilággal. Nem tűr halasztást.

Elérkezett az a nap az életünkben, amire egyesek egy- mások másfél hónapja vártak.

Kolbászt ettünk. Meg sonkát. Disznóból.

Ezennel tolmácsolnám a nemzetközi erasmuscsapat együttes köszönetét apának és Rékának az öt kiló válogatott minőségű osztályon felüli disznóhúsért. Örömünk leírhatatlan. :)

És ehhez egy kis illusztráció: :)

mini-IMG_1624.JPGmini-Kép1309_1.jpgmini-IMG_1622.JPGmini-Kép1312.jpg

mini-Kép1313.jpg

mini-IMG_1623.JPG

Szólj hozzá!

Sunday, talking sunday

2013.03.10. 22:28 ubul124

Sunday, (walking) talking sunday

Ma reggel ilyen jó idő volt.

mini-Kép1194.jpgVégül nem mentünk el a fotós csapattal, mivel nem sikerült megszervezni a nef-hez jutást reggel hatra. Mindazonáltal érdekes lesz kedden kijutnom reggel fél hatra a buszterminálra...legalább már taksi telefonszámom van. Azt, hogy sikerül-e velük kommunikálni, hagyjuk a meg a holnapután kérdésének.mini-Kép1195.jpg

De nem is baj, mert a tegnapi focimeccs hatására az összes teljesítőképességem kimerült abban, hogy elmentem a sarokra a buszig, a busztól a kávézóhoz, és a nef-re, ami 50 méterre van a kávézótól, majd pár órával később az Atatürk parkba.

Mindenféle érdekes dologról beszélgettünk Esrával, főként a török kultúrával kapcsolatban. Biztosított afelől, hogy - bár sokan nem nézik jó szemmel - nem fognak hátba szúrni, ha beszélgetek egy lánnyal. :)

Mesélte, hogy nemegyszer megszólták, amiért nem hord kendőt, és azt is, hogy igazából a nők kendőviseléséhez leginkább a férfiak ragaszkodnak, és igazi céljuk az erőfitogtatás...szerinte ahogy telnek az évezredek, és változik a kutúra, úgy kellene néhány dolognak szintén változnia vele együtt. Egyébként azt hiszem sokan vannak így ezzel Törökországban, ezért különbözik az arab országoktól. Mondtam neki, lehet rossz helyre született. :)

Sörözésre késztető idő volt, elslattyogtunk az Atatürk Parkba.

mini-DSCF1961.JPG

Mindemellett muszlim a lány, hívő, csak valahogy modernebb formában fogja fel a dolgot. Erről még fogunk asszem beszélgetni. :)

Például alkoholt egyáltalán nem ivott életében, és nem is vágyik rá. Esra ezt úgy magyarázta, hogy ha a mi családunkban nem szokás a szusi evés, én se vágyok a szusira. :) Érdekes példa, nekem nagyon tetszett. Csak mi lesz vele, ha elmegy Európába erasmussal...

(Találkoztam olyan hívő muszlim sráccal, aki mondta, hogy tudja, hogy tilos, de sokat imádkozik Allahhoz, hogy megbocsássa neki, hogy alkoholizál :P)

Megtanultam törökül két kávét kérni cukorral. :) Iki sekerle kahve istiyorum.

Este elkezdtem Bibit angolra tanítani, de Ursul a iesit dir barlog, és levette a terhet a vállamról ;)

Mint kiderült, Tamás kiváló angoltanár is. Ha ezt előbb tudjuk, Bibi már perfekt beszélne angolul. :)

Így nézek ki ha szkájpolok. :)

mini-Kép1192.jpg

Szólj hozzá!

Lófráltunk a töröktanárnénivel :)

2013.03.09. 21:55 ubul124

Ovidiu várja a reggelit.

mini-Kép1177.jpg

Találkozunk a török tanárnéninkkel. (Az a szőke leányzó ő maga:P) Piacoltunk, meg lófráltunk a városban. Még nem kezdődtek el a török nyelvórák, mert az indokolatlanul kényelmes észt lányoknak még mindig nem sikerült ideérniük. Azonban sok érdekes dolgot találtunk a török és a magyar nyelv kapcsolatában. Beszélgettünk mindenféle nyelvtani dolgokról a piac forgatagában. Ráadásul kémnek is jó a leányzó - nevezzük Esrának, mert ez a neve - mivel cseppet sem néz ki töröknek. Hamar asszimilálódott az erasmus örendzsik közé. :)

Már ebéd közben esősre fordult az idő.

mini-Kép1185.jpg

Totti a lányok kedvence.

mini-Kép1187.jpgmini-Kép1189.jpgmini-Kép1182.jpg

Voltunk kávézni, csak hogy kávézzunk. Jó volt. Totti végre talált egy helyet, ahol eszpresszót kaphat. Vincent örülünk?

mini-100_6892.JPG

Na most jól megnézhetitek milyen szőrös vagyok. :P De nem sokáig, mert kedden találkozok Rékával, addigra le kell vágni. Nincs mese, női terror van. :P

mini-100_6897.JPG

Ovidiu nem bírta tovább, a kép készítése után megberetválkozott.mini-100_6900.JPG

mini-100_6879.JPG

Mire az esti focimeccsre került sor, Allah igen csak megeresztette az ég csatornáit. Mire végeztünk a meccsel, szó szerint csavartuk a vizet a ruháinkból. Volt két idegenlégiósunk, az egyik srácot Boti szerezte a koleszből, a másikat meg én a social work megbeszélés után. :) Mindkettő jó vásár volt, igen erősek támadó játékban. Az ellenfél török csapat a koleszből elég durva volt, lökdösődtek keményen...azt hiszem legközelebb ők is kapnak egy-két könyököt a bordáik közé, ne csak mi érezzük a szeretetet. :P

Amúgy megvertük őket, lehet kicsit frusztráltak voltak miatta. :)

Bibi csinált bizonyítékot is a meccsről. Az a narancssárga folt én vagyok. :)

mini-100_6906.JPG

Most épp, mikor írom ezt az izét, úgy zuhog, mintha monszun lenne...holnapra hívott az egyik tanár fotókirándulásra...meglássuk mi lesz belőle.

Szólj hozzá!

Zsuga

2013.03.08. 19:53 ubul124

mini-Kép1163.jpgTegnap elkezdtem a fiúkat ultizni tanítani. :)

Találtunk Dorka alakú gumicukrot! :)

Szólj hozzá!

Környezetünk

2013.03.08. 19:37 ubul124

Ami kimaradt a katonákkal haverkodós cikkből:

Mivel a város szélén lakunk, elég egy utcával kijjebb sétálni, és egészen érdekes falusi környezetben találja magát az ember.

mini-DSCF1900.JPG

Alacsony, düledező, sok helyen hiányos kőfal mögött békésen legelésznek a birkák.mini-DSCF1899.JPG

Igen, ez egy üres telek a házak között, nem a falu végi rét. :)mini-DSCF1903.JPG

Egy szép sárga Tofas, csak úgy. A téglákat raklap nélkül szállítják, minden bizonnyal szeretnek halmokat építeni belőle.mini-DSCF1902.JPG

A szokásos: alsó szinten laknak, felső szint épül. Mindez professzionális technológiával.

mini-DSCF1904.JPGHa városszéli családi házad van, feltétlenül díszítsd sasokkal a  bejáratot...

mini-DSCF1909.JPG

...a kerítés oldalában lyuk, a baromfi szabad áramlásának érdekében.mini-DSCF1911.JPG

Feltételezhetően térkövesítés a cél, meg is van az anyag, úgy látszik csak a szándék hiányos...mini-DSCF1908.JPGmini-DSCF1916.JPG

Szólj hozzá!

Puding

2013.03.07. 19:52 ubul124

Rájöttem, hogy mi a probléma a török sütikkel, és egyebekkel:
Az, hogy sose találják el a megfelelő adagot.

Mikor kicsi voltam, azért nem untam meg a sütiket, mert sose kaptam eleget.
Itt azért utálom meg, mert mindenből dupla annyit adnak, mint ami jól esne.

Akkora pudingot kaptunk, hogy a feléig egész jó volt, aztán hányingerem volt ha csak ránéztem. :P

Furák ezek én mindig mondom...

Egyébként a klasszikus török sütiket meglepően ugyanúgy csinálják Pesten, mint itt, tehát kipróbálhatjátok őket otthon is. :)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása