Közel két óra alvás után sikerült némi bennszülött segítséget,
valamint Tim német-török mobilját felhasználva megoldani a
taxihívás kommunikációs problémáját.
A terminál hajnal 3/4 6-kor.
Mivel hajnak ötkor indultam a terminálra, esélyem sem volt mással menni.
Itt jegyezném meg, hogy a taxi a kolesztől a terminálig jutányos áron
kivitt, csak 6 lírával volt drágább, mint a buszjegyem Isztambulig...
A terminálon szokásuk szerint érkezéskor rám cuppannak a készséges, de
törökön kívül más nyelvet nemigen beszélő busztársasági dolgozók.
Mikor elmentem helyrehozni a reggeli lelki békémet, eszembe sem jutott,
hogy bárki is bántaná a csomagomat. Ezt szeretem.
Már fent ültem a buszon, mikor biztonság kedvéért felkukkantott a helyi
Pamukkale iroda munkatársa, hogy megvagyok-e. Figyelnek az emberre, na.
Ez szintén megszokott eljárás erre felé.
A buszsofőr nem az a cigizős fajta (vannak sofőrök, akik simán menet közben
blázolnak), ellenben egész úton szotyizott. :)
Fél óra gurulás után megálltunk 20 percet pihenni. Igazából érthető is, mivel
a busz nem Balikesirből indult, és ott csak egy rövid pihenőt tartott.
Míg várakoztunk, egy szorgos Pamukkale munkás szépen körbesuvickolta a buszt.
Adnak a minőségre is.
Egyébként, szép új Merci busz, minden üléshez tévével, fülhallgatóval.
Stewart alap. Még kis hívógomb is van hozzá. Isztambul felé teljesen korrekt pálya
van, csak mehetnénk a 90-es utazónál gyorsabban...
Freddie Mercury él. Megunva a hírnevet Törökországba költözött, és
inkognitóban van. Itt ül mellettem a buszon. :P
(Mellesleg ültethették volna máshova is, mert vannak tök üres dupla ülések, és még a
fülhallgatómat is elkunyizta. Az övé recseg. De hát valamivel csak kell zenét
hallgatni. Fél óra után fel sem tűnik. Úgyis ritmusra serceg.
Hál' Istennek nem kerültük meg a Márvány-tenger észak-keleti csücskét, átkompoztunk
talán Jalovából...onnan mutat a gugli komputat.
Ezek a kompok is megérnek egy sort: első gondolatod, mikor meglátod, hogy nem
érsz át a túloldalra...erre még egy lapáttal rátett a simán egyméteres kielengése :P
Egyébként móló nincs, minek. Kicsapják a rámpát a betonra, oszt hagy szóljon...
ki se kötik a kompot, tolja neki hátulról, azt lehet lefele gurulni. Közben meg ugrál 30-40
centit fel-le. Barátságos.
Egyébként mellettem a 3 éves kislány meglepően jól bírja. Egész aranyos. Most épp alszik. :P
Már értem, miért hívják mamut terminálnak az Otogart. Miután bement a busz a sorompón, kb.
3-4 percig mentünk mindenféle garázsok, meg buszok meg egyebek közt, mire beértünk oda, ahol le
kell szállni. körülbelül 120 iroda van, ahol különböző busztársaságok járataira lehet jegyet venni.
Mondjuk az így viszonylag egyszerű, mert ha kinézted a busztársaságot, amivel menni akarsz, csak az irodájához kell menni, onnan mennek a buszok. Az a nagy ház középen tulajdonképpen egy bevásárlóközpont, lehet enni-inni és ott áll meg a metró. Az irodák a parkoló körül körben vannak, a külső épület körül meg a buszok.
Miután elindultam a Pamukkale leszállóhelytől, egy gyanúsan segítőkész fiatalember
cuppant rám, hogy megmutatja, merre van a metró. Mikor megkérdeztem, mit csinál, azt mondta, hogy
a Pamukkalénak dolgozik, akkor már nem kicsit volt gyanús, tekintve, hogy a Metro iroda előtt állt. :P
Majd mikor mondta, hogy adjak neki pénzt, és vesz metrójegyet, kezdtem vonakodni. Megláttam egy
jegyautomatát, megköszöntem a segítséget, és mondtam, hogy megveszem abból, mire visszafordultam
az automata mustrálása után, elképesztő hirtelenséggel szublimált el.
A hülye kis naiv, azt hitte egy Mártont ilyen egyszerű lehúzni. :P
Atatürkön Winnetouval vártunk egy órát, mire megjött Réka és Dénes. Igen kalandos úton jutottunk a
hostelbe. Az isztambuli egyes villamosvonalt úgy a legkönnyebb elképzelni, mint a négyes-hatost
ha a tömeget megszorzod tízzel, az emberek tolakodását, és bunkóságát 3-4-gyel...
Este beültünk egy kellemes kis sörözőbe, abban az utcában, ahol nem szabad végigmenni, mert legalább
öt helyre próbálnak meg berángatni enni-inni valamit. Mindenesetre ennek a nem kívánt segítőkészségnek
van előnye is, az egyik csávó felhívta a hostelt, mikor kerestük, hogy megmondja nekünk hol van.
Szerdán nagyjából azzal ment el a nap, hogy bejártuk a szultáni palotát, ami jó nagy. Meg szép.
Meg nagy. :)
Este jó arcnak tűnő kanadai, meg amerikai srácokkal iszogattunk a teraszon, de sajnos nagy
jókedvünkben csak másnap esett le, hogy lehúztak, mert a mi piánkat itták, de ők nem tettek be
a közösbe semmit...ennyit a nagy barátságról...bosszúból nem is rakok fel róluk képet. :P
Csürörtökön elmentünk megnézni Réka kedvenc horgászós hídját, amit egyébként valami megmagyarázhatatlan
ok miatt babakékre festettek, és tele van puccos halas éttermekkel. Figyelem! A híd alsó szintjén
ne próbáljatok meg végigmenni. Vagy még durvább élményben lesz részetek, mint a szörnyű utcán. :P
Gyors sétát tettünk az Aranyszarv öböl túloldalán a dombon, felmentünk a funicularral, kedves kis
földalatti a hegyre, de nem ér meg az egyperces út 4 lírát...egyszer ki lehet próbálni, és amúgy is
fájt a lábam. Mellesleg azt hiszik, hogy a világ második földalattija volt...a buták, úgy látszik
nem hallottak a Kisföldalattiról. :)
Rohantunk vissza négyre az óvárosba, mert előjegyeztük magunkat egy Boszporusz-túrára.
A beszervező ember először lealkudta az árat 3 főlre 40 euróra, aztán mikor a lírára való
átváltásnál diszkréten közöltem vele, hogy rosszul számolt, végül visszaadta a foglalót. :P
Mondtam, hogy egy Mártonnal nem érdemes packázni. :P
A Szultanahmettől elvittek a kikötőbe emeletes busszal, az mókás volt, ahogy a hajókázás is a
Boszporuszon. Elvittek egészen a felső Erzsébet-hídig. Közben egy szimpatikus fiatalember hangja
ordított a hangszóróból (volt hozzá ember is urh mikivel). Kellemesen turistákhoz igaztított
török akcentussal beszélt angolul. :)
Erzsébet-híd :)
Visszatérve a csónakázásból beültünk egy nemszálkás halas szendvicsre ara a helyre, ahova még
délután a legrámenősebb pincér invitált. :)
(De csak azért mert mindenhol 5 líra volt a halas szendvics.)
Hazafelé megnéztük a négyest Réka programajánlatából, a kedvenc utcáját, aztán beültünk egy kicsit
a Szultanahmet (Kék) mecsetbe. Tök király szőnyegekkel van tele. Cipő nélkül kell bemenni.
Pénteken meglátogattuk a Kız Kulesi-t. Ez az a pici sziget, amin volt egy világítótorony, ami
ugyan már étteremként funkcionál, de mégis elégedettséggel ittuk meg életünk legdrágább kávéját
(Na jó, talán az drágább volt, amikor Dénes kiugrott Bécsbe kávézni:))
a legfelső szinten lévő kávézóban körpanorámával Isztambul európai és ázsiai részére, a Boszporuszra
és a Márvány-tengerre. :)
Informatikusoknak: 2 a harmadikon szögű szobában pontosan 2 a tizediken forintért. :)
Ja, lealkudtam a hajó árát 10 lírára, annyi volt az ögrenci jegy. :)
Íkávé hajóval menünk át Ázsiába, onnan lehet a kis hajóval a szigetre menni, és íkávéval is mentünk
vissza.
Jól lekéstük a félóránként járó hajót a szigetről, aztán Dénes kicsit sokat gondolkozott
a vásárolgatásnál, hozzájárult a repülőjeggyel való bénázás, valamint a már említett
lehetetlen tömegközlekedés, hogy mikor már megnéztük Rékával a Nagy Bazárt, alkudtunk anyukájának
egy nagyon szép sálat, megettem egy főtt-megégetett kukoricát (nem szeretik ha nem fekete), megittunk
egy romantikus sört a naplementében :) és elindultunk vissza a hostelbe...Dénes hívott, hogy egy perccel
előtte ment el a repülője...
Tehát visszanyargaltunk a hostelbe (vagyis én inkább sántikáltam), felnyaláboltuk a stexet, és
kizúztunk Atatürkre, Dénes egy órája ült akkor a 78. oldalon, és eléggé ideges volt...
A 80. oldal...
Elintéztük, hogy ha már fizet 50 eurót, akkor már Rékával menjen haza a másnapi géppel.
Visszatérve a hostelbe, némi nézeteltérésünk akadt a személyzettel, aki a 25 lírás harmadik ágyat
60-ért akarta Dénesnek kiadni hivatkozva a bosszra, de mikor megmutattam neki a hostelworld.com
oldalon a hivatalos árlistájukat, kénytelenek voltak engedni.
Másnap azzal védekezett a főnök, hogy mondta a honlapnak, hogy egy nappal előbbtől legyen
drágább, csak nem írták át. (következő naptól valóban duplájára emelkedtek az árak, éppen ezért nem
maradtunk tovább.)
Szombaton megnéztük a ciszternát, ami még ilyen konstantinos időből való, sikeresen alkalmazva
azt az itt tanult képességemet, hogy lehet diszkréten tolakodni 100 turista között. :P
Péntek estétől elég vacak lett az idő, visszamentünk a hostelbe, ott unatkoztunk egy kicsit a
pincében, aztán sikerült úgy elindulni, hogy Dénes a második boarding passt 1 perccel a határidő
lejárta előtt nyomtatta ki. :P
De elérték a gépet, én viszont az ötórás buszt nem, úgyhogy 2 órás isztambuli dugót követően
6 és fél óra alatt értem haza, (Itt jegyezném meg azt a dolgot, amire a legbüszkébb vagyok
itt tartózkodásom óta: Megkérdezte a stewart a buszon, hogy Where are you from? Erre én "madzsarisztán"
Mire ő kissé zavarodottan: "Türk?" :) Sikerült annyira asszimilálódnom, hogy töröknek néztek.
:):):):):):):):):)
Persze mire hazaértem Balikesirbe csak taxi járt, azzal kb. 100-zal betéptem Nicóhoz, ahol
házibuli volt, de meglepődve tapasztaltam, hogy csak a török srácok vannak ott. Sebaj, Unicum
velkám drink, aztán 2-kor megjött a vidám erasmus társaság észt lányokkal tuningolva a Melody
Klubból, ahol az erasmus paty volt, csak eleinte nem akartak ingyen beengedni, de aztán belátták,
hogy mégis kínos lenne az erasmus-party erasmus arcok nélkül, úgyhogy beengedték őket.
Én fél négy felé elmentem aludni, hétkor ébresztett Boti, hogy megyünk haza.
Délutánig folytattam a koleszban, amit elkezdtem ott. :P
Maradék képek még :)
Szultáni palota. Lábfájáscsökkentő szünet.
Szultáni palota kert. Csakazértisskicsiképetrakomfelnyenyenye.
A sárga csizmás kertész bácsi és én.
Mondja még valaki, hogy nincs közünk a törökökhöz? Hmmm?
Az a sok kis fekete pont a nagy hajó mellett sok pici indokolatlan motorcsónak.
Ház. Tetszett.
Az összes teherautókürt kell!!!
Kuka. Tök zsír, van pedálja, és jó mély. Nem a pedál mély, a kuka.
'I think this is the begining of a beautiful friendship.'
Kicsit dülöngélt a hajó.
Réka, én és Wall-e.
Kikötőben lévő kedves büfé, ott hátul a manusok egy hajón csinálják a kaját, ami folyton hullámzik.
Innen lentről egész kedves a babakék villamos...csak ne szállj fel rá.
Ezt láttuk halasszendvicsezés közben. :)
Nyílnak a virágok.
A sok buta ember nem tudja, hogy az egyik Medúza miért áll oldalt, a másik fejjel lefelé, de mi okosak vagyunk, és megfejtettük. Csak. Mert összehordtak minden sittet a bizánciak, mikor épült a ciszterna, kutya se akarta alulról nézni. Ki akar egy víztározó alján mászkálni? A turisták, akik mindent elhisznek, és mindenben magyarázatot keresnek. HEHE. :)
Kiválogatom a kedvenc képeimet, és csinálok velük egy újabb posztot megint, ha lesz időm.
Uff
Itt pedig egy indokolatlan BÉKAPISI muhahahahahaha csak Réka és Dénes érti. nyenyenye
Csak egy cukortorony. Épp olyan, mint a többi száz-meg százezer.
Végül nem mentünk el a fotós csapattal, mivel nem sikerült megszervezni a nef-hez jutást reggel hatra. Mindazonáltal érdekes lesz kedden kijutnom reggel fél hatra a buszterminálra...legalább már taksi telefonszámom van. Azt, hogy sikerül-e velük kommunikálni, hagyjuk a meg a holnapután kérdésének.
Tegnap elkezdtem a fiúkat ultizni tanítani. :)
Ha városszéli családi házad van, feltétlenül díszítsd sasokkal a bejáratot...
