Erasmus Balikesir

Feljött délelőtt a pedellus manus, és addig tekergetett, légtelenített, és feltehetően 2-3 hektoliter vizet pumpált még a rendszerbe, míg működésre bírta a radiátorainkat. Úgyhogy most örülünk. :)

Egy egész bódésorból álló ki halpiacuk van, igen átható kikötőillattal. Psmith nem kedvelné. :)

Ma nem esett estig, így aztán bementünk ismét lófrálni a városba, meglátogattuk a kis olcsó kávézónkat, meg a Nico által mutatott éttermecskét.

Finom a menü és laktató, csak, mint említettem kissé olajos, de majdcsak hozzászokunk idővel.

(Allah növeszti a szakállamat :P)

Ismét a kedvenc kisbuszaim.

Továbbra is nagyon hangulatos kis városka, és mintha minden bennszülött legkedveltebb időtöltése a kis boltokban való

vásárolgatás lenne.

Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú. Szuperbogárhátú.

Ezek meg csak úgy.

Halálosztó villanyoszlop :P

Délután bementünk a városba nézelődni, Allah akkor nyitotta meg az ég csatornáit újból, mikor kiértünk a kapun...szerencsére elkaptunk egy busztaxit, így csak a városban áztunk. :P

Találtunk végre olcsóbb helyeket, pl. az oktatási tanszék mellett lehet kapni egy líráért kávét, ami akárhogy is nézzük jóval barátságosabb, mint a legbelebb városban négyért. Szeretik kettesével csomagolni a kockacukrot...én pedig szeretek belőle világítótornyot építeni :)

Az egész belváros tele van kis boltokkal, egymás hegyén-hátán, olyan kedvessé teszik az utcákat. Ide még nem ért el a vad kapitalizmus mocska, hátán lovagolva a plázákkal. :P

Ma már jobb idő van, lehet megint benézünk mászkálni, mert nagyon hangulatos. És ellentétben a magyarországi kisvárosokkal, itt van élet. Valami miatt az összes ember bent lófrált a városban. Ennek lehet a szombat is az oka, de mindenesetre jobb érzés egy ilyen helyen bóklászni, mint mondjuk egy szellemváros hangulatú Miskolcon.

Este felugrottunk Nicóhoz, (aki Ugur) mert kölcsönösen unatkoztunk...előkerült a Dodó féle házipálesz, meg a Jéger is :) Kezd turbózódni az angolom, jókat beszélgettünk, aztán elrobogtunk, mert éjfélre vissza kell érni a koleszba.

Nicóval beszélt Tim mikor hazaértünk, azt mondta a srác, hogy soha többé magyar pálinkát :P

Azt hiszem a fél üveg Jéger azért nem ártott meg nekünk, mert valamiért a török kollégák bármit amit eszel úgy meglocsolnak olívaolajjal, hogy a füleden jön ki...kellett az a vacsi előtte :)

Meg úgy látszik a török arcok csak nem bírják úgy a szeszt mint mi. :P

Ez egy régi Renault, ebből meg a románok faragták a Daciát. Szalad jó pár belőle még Törökország szerte.

Jól látszanak a király szőnyeg-bútorok. :)

Ilyen vicces dolgokat csinálnak erre :)

Magyar pálinka, török sör, lengyel feles pohár (német Jéger a fagyasztóban)

Knight Ride Lada :)

Ha bekapcsolod, szaladgál a piros lámpa az elején :)

Nagyon koncentrálok :P

Elfogadunk európai segélyszállítmányokat. Jelige: csóró egyetemisták muszlim országban, disznóhús és alkohol nélkül :P

Kollégium címe:

Plevne mahallesi, Izmir Yolu üzeri, Çayır sokak, No: 41

Balikesir, Türkiye

10100

(a CAYIR-t úgy írják, hogy a c-nek van fütyije alul, az i-nek pedig nincs pontja) :)

Allah úgy látszik nem csak a szakállamat akarja hosszúra növeszteni, de mindent, ami az ég alatt van, ugyanis a tegnapi kellemetlen, szeles-borongós időből ma hajnalra még kellemetlenebb szakadó-esős idő lett :S

Így aztán nem is nagyon tudlak titeket szórakoztatni, mivel internetezgetésen kívül csak a gasztronómiai élvezeteknek szenteltünk némi időt.

Próbálgatjuk a Carrefour kínálatát, ma vettünk egy sajtot, ami tele van szórva valami bokorral, és erőst meg is sózták...ez nem nyert. Akadnak azért bőven furcsa dolgok: példának okáért itt ez a Macar Salam nevű izé, amit még nem bontottunk ki...gyaníthatóan párizsi. De, hogy miért Macar, és mit keres rajta kis hazánk zászlaja, eddig nem sikerült kideríteni. A gugli azt mondja, hogy Magyar Szalámi lefordítva...nos ezzel több probléma is van, tekintve, hogy ugye ebben 1000%, hogy nincs malac...azon kívül a szalámi nem párizsi...jól be kéne perelni őket a németekkel együtt, akik Ungarische Salami néven árultak kamu téliszalámit.

A másik mókás dolog a reteklábé, ami karalábé méretű retek, az íze pedig a retek és a karalábé között van fél úton. :)

Búcsúzóul egy kis érdekesség: a legolcsóbb papírzsepi. :)

Az ilyenbe élmény az orrfújás.

Miután összekapartuk magunkat, átmentünk a Kampüsübe, egész kezdünk asszimilálódni a helyi közlekedési kultúrába: ha jön a busztaxi/minibusz, villant a reflektorral, neked meg intenzíven kell hadonászni felé, akkor fékcsikorgások közepette lesatuzik melléd, még jóformán fel sem szálltál a buszra, már indul is, az ajtót menet közben zárja, a szokásos másfelet pedig akkor kell előrebűvészkedni a főnöknek, amikor már javában száguldotok tovább.

Rendkívül mókás, de könnyű megszokni. Az alapból 12-14 személyes minibuszokat feltuningolták párnázott ládákkal plusz 4-5 férőhellyel, de senkit nem zavar, ha 20-22 ember van benne. Viszont a viteldíjat mindenki becsületesen kifizeti, a sofőr mögött ülő embernél koncentrálódik a valuta, ő meg pakolgatja a főnök markába, aki hátra se néz, úgy ad vissza. A visszajáró hasonló úton érkezik az emberekhez.

Názli megmutatta, hol a menza, ami egy már-már végeláthatatlan kantin, kíváncsi leszek, hogy fog kinézni, ha elkezdődik az egyetemi félév.

Az étel persze török, elsőre nem túl bizalomgerjesztő, de finom. Majd máskor arról is készítek fényképet.

Nico nem raszta, csak megmutatta a partihaját.

Ebéd után hazaröppentünk a Kampüsbüssel, kis süppedés után találkoztunk Nicóval, megmutatta a legjobb enni/kávézni/hangszert venni való helyeket. Ettünk eredeti helyi dönert, nem volt rossz, csak kicsit a kenyér mennyisége a csirke rovására ment...egyébként Nico szerint is finomabb Európában. :)

Megnéztük Balikesir talán egyetlen látványosságát: a nagyon régi vacstávört.

Feltankoltunk pár sört, aztán felmentünk Nicóhoz sörözgetni. Kölcsönösen tágítottuk egymás zenei műveltségét török/magyar zenékkel. A lakás nagyon mókásan van berendezve, különösen az előszobában fejmagasságban lógó radiátor ejtett ámulatba. :P

Amikor elfogyott a sör, hazamásztunk, és folytattam a blogírást.

Amúgy nagyon szép bútorai vannak Niconak. Tényleg tök királyak, mintha az összes szőnyeggel lenne beborítva. Majd ha Matyi jön értem cufersenkenelünk egy párat :)

Gépünk landolásakor pont naplemente volt, megnéztük felülről az isztambuli naplementét, végigrepültünk a Boszporusz felett...szép volt na. :)

Kijutni az Atatürkről eltartott egy darabig, csomó vicces ember közt kijutottunk a termálból, ahol a táblás emberek közt igyekeztünk megtalálni a manust, aki a hostelből jött (volna) ki elénk. De nem jött, úgyhogy miután leráztuk a gyanúsan kedves törököt, aki reptéri transzfert kínált, fogtunk egy taxit, aki a helyi őrült vezetési stílus egyértelmű mestere volt. Végül olcsóbban kijöttünk, mintha kijöttek volna elénk, de megtanultuk, hogy ha előre megkérdezed, hogy mennyi, akkor annyi lesz, akkor is ha kevesebbet mutat a taxióra :S

A hostel kedves cingár házikó, jó keskeny csigalépcsővel, de legalább minden lépcsőfok más magasságú :)

A tetejéről a kilátás olyan, hogy azt még a Hilton is megirigyelhetné: egyik irányba a Kék Mecset, másikba a Boszporusz, harmadikba a Márvány-tenger...negyedikbe az ajtó, amin felmész a teraszra. :)

Másnap elmentünk kicsit nézelődni. Lementünk a tengerpartra, meg mászkáltunk a kis utcákban, igen kellemesek, este meg pláne.

De a Kék Mecset a hostel teraszáról jobban látszik, mint a főtérről:)

Nagyon szeretnek mindenfélét rendkívül ronda színekkel kivilágítani, a babakéktől a bugyirózsaszínig :P

A kép címe: Én és a világon egyedülálló isztambuli világítós szökőkút, amiből nyilván sehol a máshol a világon nincs másik, ezért feltétlenül minden magát valamire tartó turistának le kell fényképezkednie vele. :P
 (a szín nem gond, minden változat egyformán ízléstelen, de ez teszi olyan varázslatossá :P)

Egyébként, mint látszik, a hostel az óvárosban van, és mivel nincs szezon, 8 euró volt egy éjszaka.

Másnap reggel hatkor indultunk a komphoz, ami röpke két óra alatt átdülöngél Bandirmába. A taxis a közel három és fél perces utazásért 20 lírát kért...de legalább kint voltunk. A terminál szép új, akár egy rapülőtér, röntgennel, meg mindennel, ami kell. A nagy csomagokat a hajó hátuljában az autószinten, polcokra kell pakolni, de nem szokták elvinni errefelé másét, úgyhogy nem kell félni. A komp egy nagy úszó doboz helyjegyekkel, a fedélzetre kimenni nem lehet. Rendkívüli élményt nyújt...ennyit láttunk kifelé.

A bandirmai taxisok korrektebbül húznak le, mint az isztambuli kollégák, a kikötőtől kb. autóval negyed órányira lévő intercity buszterminál "csak" 24 líránkba került. Ellenben azon nyomban kikapták a csomagot kezünkből, elrángattak a pénztárhoz, kifizettük a jegyet, és a bácsi az utolsó pillanatban tuszkolt volna fel minket a balikesiri buszra...de mondtuk, hogy még elugranánk kihasználni a hely által nyújtott szolgáltatásokat, és megvárt a busz!

Maga a helyi volán Bandirmától Balikesirig (kb. 80 km) két főre 2 lírával volt drágább az előző taxinál, mindenkinek külön tévéje volt, 6-8 csatornával, és egy jólöltözött fiatalember kiskocsival rohangált a folyosón és ingyen kávét, üdítőt meg sütit osztogatott. Na, ez szolgáltatás! Volán tanulhatna tőlük...

Még a felénél sem járt a törökül hallgatott Karib tenger kalózai, amikor megérkeztünk célállomásunkra. Sajnáltam is, legalább addig mehetett volna, amíg véget ér a film... :)

Elcsíptünk pár egyetemistát, akik útba igazítottak a centrum felé. Ott eligazítást kértünk egy kedves történelemtanár szakos lánytól, aki igen csekély angol tudással rendelkezett, de annál nagyobb

lelkesedéssel derítette ki nekünk a megfelelő buszt. Kedvesek az emberek itt, na. Csak nem beszélnek nyelveket:P

Lehet találhatni, melyik a kolesz :P

Rövid ektiviti után megígérte a buszsofőr, hogy szól, ha le kell szállnunk, és szólt is. Aztán a Tim telefonjában lévő három sor hosszú címet mutogatva megtaláltuk a kollégiumot. Ja, igen. Kicsit a semmi közepén van, de legalább van a közelben egy mecset, mindig hallgathatjuk a müezzin ordítozását :)

Délelőtt indult a Railjet, két óra suhanás után Bécsben voltunk, jó drága shuttle busz kivitt a reptérre, aminek legeldugottabb csücskében volt a csomagfeladás. Jó fél óra gurulászás után feladtuk a csomagot...az egyetlen bibi az volt, hogy - a pelikan.hu tájékoztatása ellenére - nem volt a rendszerükben, hogy mi kifizettük a csomagot, de aztán a ratyi csávó mégis csak elhitte egy visszaigazoló sms-ből. 3 óra süppedést követően elszálltunk Rigába, ahol kellemes 0 fok volt, meg nagy hó.

Ingyentérkép mániám továbbra sem apadt, meg is találtuk az infónál...csak az infót kellett 20 percig keresni, mert nekik az 1. floor a földszintet jelenti :P
Sikerült bejutnunk helyi busszal a belvárosba, ahol minden csontszáraz volt, Budapest tanulhatna a lettektől, a terek sarkában méretes kupacokban állt a hó, éjjel-nappal fagyott, valahogy mégis minden járható volt.Maga az óváros olyan kicsi, hogy bármelyik irányba elindulsz, három és fél perc alatt kiérsz belőle...ennek ellenére kb. minden utcára jut 3 klub, vagy kocsma. Tim éles szeme ki is szúrta a legolcsóbb sört tartalmazó ki Rocabilly Club-ot.

A sör ára 1 lat (420Ft), és meglepően finom. Egyébként ötféle sört csapoltak. Megtalálható volt benne a kőkemény rockerektől a punkokon át a kopaszokig mindenféle népség jókedvvel-bőséggel.

Mondanom sem kell, hogy - mint Magyarországon kívül nagyjából minden más országban - bő választék volt ennivalóból is, hamburgertől egyéb helyi érdekességeken át a saját rocabilly szendvicsig. Utóbbit választottuk vacsoránknak...nem bántuk meg.

Néhány sör után tovább indultunk a városban nézelődni, majd hamar visszatértünk eredeti helyünkre...hideg volt.

Elálmosodtunk, de mivel nem volt kiírva záróra, azt reméltük, hajnalig csak elleszünk...egészen addig, míg a csapos leányzó két hatalmas térdcsapkodás kíséretében közölte, hogy örülne, ha távoznánk. Elindultunk hajnal 3 óra magasságában keresni valami helyet, amíg kihúzhatjuk az első reptérbusz indulásáig. Kávézóban ücsörögtünk kb. órát, majd elindultunk a buszhoz, de még nem járt, úgyhogy az éjjel-nappali pizzériában húztuk ki a maradék másfél órát pár józanodó lett fiatal, és egy zizzent csöves társaságában. 

Egy kis érdekesség még Rigában, amit érdemes megemlíteni, a helyi különleges trollamosok :)

Ezek olyan villamosok, amik egy troli-típusú áramszedővel vannak ellátva. Amúgy a trolibuszoknak meg diesel motorjuk van, és csak néha mennek villanyosan.

Ez a kedvenc képem.

Amikor a buszon ültünk, megállapítottuk, hogy rosszul jár az órája...csak a terminálon tudatosult a dolog, hogy egy órája járnak a buszok, mert időzónát ugrottunk :P

A terminál különböző pontjain próbálunk életben maradni, ekkor már kábé egy napja nem aludtunk...közben akadt egy rajongónk egy szőke lett lány személyében, aki, bárhova mentünk, valamiért mindig a környéken talált ülőhelyet...Tim szerint én jöttem be neki, de ez már sosem fog kiderülni, mert elszállt a Ryanair Glasgow-i járatával. Cirka 8 óra szenvedés után elszálltunk Isztambul felé....