Erasmus Balikesir

Tegnap előtt ott felejtettem az órámat a konditerem öltözőjében, és tegnap mikor mentünk gyúrmázni, a teremfelelős srác előkapta a fiókból. Megnézném, otthon hol adták volna le...

Az ebéd nagyon finom volt, csupa sült zöldség...ráadásul pénteken. Hehe, tiszteletben tartják a nagyböjtömet. :P

Az a fura túróstészta nem igazán illett a képbe, de még anélkül is egészen jól lehetett vele lakni.

Kaptunk mellé egy ilyen zöld izét, ami első ránézésre Sprite szerű, de valójában olyan az íze, mintha 20 csomag PEZ-t feloldanál két deci szódában. :P

Este, mivel nem nagyon lehetett mást csinálni, mert esett az eső, lementünk a kantinba szotyipartira. :)

Matekpélda: Ha négyen beszélnek a társaságból románul, négy és felen magyarul, de akik tudnak magyarul, azok közül ketten tudnak románul is, egy ember csak románul beszél, akkor:

Melyikük a német? :P

Ovidu udvarol Biancának. :)

Tegnap meccset néztünk a kantinban. Mivel a Galataseray játszott, esélyünk sem volt a Barca meccsre...

Még csak kb. húszan nézték rajtunk kívül, de majd szétszedték a helyiséget, mikor gólt lőttek...vagy kaptak. :)

Igazi ultrák. Mi meg csendben nevetgéltünk rajtuk. A Schalkénak drukkoltunk, mert a Szeráj kiejtette a Kolozsvárt, ezért arra a közös álláspontra helyezkedtünk, hogy nem szeretjük. :P Viszont drukkolni csak magunkban mertünk :P

Meccsnézés. Sör nincs, de van helyette Bigboss Boti által olcsósított szotyi ;)

Ma másodszor voltunk gyúrmázni :P a konditeremben, ami erasmusosoknak ingyenes :)

Kampüsbuson. Addig nem indul, míg nincs tele. :) Itt nem siet senki sehova.

Ráadásul az egyetem egész lány röpi csapatával edzettünk egy darabig. :)

Ebédem. Véletlenül vega menüt vettem el, mert általában nehezen megállapítható, hogy miből áll az étel, de minden ehető. Valami cukkini szerű dolog volt sajttal a tetején, és nagyon finom, itt még vegának is megéri lenni. :) Salátát mindig adnak, bármit esznek. Külön vicces a tejfölös-dobozos víz. :)

Igen jól felszerelt terem, és nem szoktak sokan lenni, bár ha megjön az összes hallgató az egyetemre, lehet nem lesz ilyen jó dolgunk. Mindenféle gyúrós masinákon kívül van jó pár futógép, meg bicikli, meg sífutógép is. Eddig nem szerettem futni, de ezen a lábad alatt szaladó szalagos gépen egyre jobban élvezem. Vicces.

Mielőtt találkoztunk a zizzent tanárnővel, ittunk egy kávét, biztos ami biztos, és kellett is, mert annyit magyaráz, hogy ember legyen a talpán, aki másfél-két óráig bírja aggyal. :)

Továbbfejlesztettem csomagolt-kockacukor építészeti tudásomat. :)

A kávézóban a nagy üvegablak mellett ültünk, kívül odaült két török leányzó és jól megbámultak...cserébe felkenődtem az ablakra, de nem találták viccesnek. :P Sajnos az arcukat nem kaptuk le abban a pillanatban. :D

A tanárnénis agyelszívás után ittunk egy sört Nicóval, megígértettem neki, hogy megmenti nekem a király szőnyeg-kanapét, mert kapott új bútorokat, és ki akarta dobni. Mondtam, hogy júniusban elvisszük. :)

Este még megnéztük a srácokkal a kissé akadozó interneten a Bukarest-Ajax meccset, a hosszabbítást már a negyedik emeleti lépcsőfordulóban, mert a Kantinból kidobtak éjfélkor, és ott a legerősebb a wifi-jel. :)

Ráadásul nyert a Bukarest. Vincent, örülünk.

Áttörés történt, csatát nyertünk Ahmeddel, a rendkívül antipatikus, rókaképű dorm managerrel szemben!

Nem volt ott, és távollétében sikerült megszerezni visszamenőleg a hónap elejétől az összes nekünk járó Kampüs buszjegyet. Mint kiderült, napi egyet adnak, (tehát visszafelé már fizetni kell) de ez is több a semminél.

Viszont Ahmed letagadta létezésüket...a jófej recepciós manus meg előhúzott a fiókból annyit, ami elég egy kisebb városnak egy évre...

Aztán úgy látszik ellentámadást tervezett, mert bejött a szobába, és diszkréten megérdeklődte, van-e nálunk alkohol. (értsd: feltépte a hűtőajtót,majd alaposan megvizsgálta a tartalmát) De nem volt. Sajnos. És nem is nagyon lesz, a közeljövőben, a már említett árak miatt.

Ja, még egy egészen érdekes momentum történt tegnap: a kantinban elővettek egy csomag magyar kártyát a srácok, amire azonnal lecsapott a helyi szerv, és kijelentette, hogy az itt tiltott tevékenység...majd ultizunk a szobában. :)

Boti mutatott egy egylírás buszt, ami közelebb tesz le a NEF-hez, mint a busztaxi. Úgyhogy most örülünk.

(NEF=Necatibey Faculty of Education - Tanárképző központ)

Ezt csak úgy...igen azok ott eléggé kilógnak belőle...és nincs rajtuk rongy. :)

Ez a kockacukor-torony a védjegyem a törzshelyünkön. (A képen látható süti maradékot nem érdemes kipróbálni mert mi már megtettük, hogy megkíméljük embertársainkat a kellemetlenségtől...:P)

Bementünk az intézeti koordinátorunkhoz, beszélgettünk vele mindenféléről, az a vicces, hogy mikor meglátta a teljesített tárgyaink listáját, nem értette a dolgot, mert nekik a tanárképzéshez tartozó pedagógiai tárgyaik összesen heten vannak...mi pedig vagy húszat megcsináltunk otthon. :P Mint ahogy azt is sokat kell magyaráznunk a helyieknek, hogy igazából nem nagyon fűlik a fogunk a mérnöki tárgyakhoz, mert azokat otthon megcsináltuk, és igazából a török kultúrával kapcsolatos dolgokat vennénk fel, de mikor elmagyaráztuk, hogy már csak a gyakfélévünk van hátra, leesett nekik, hogy minek vagyunk itt. :)

De majd csak kialakul, mit tudunk felvenni, most még kicsit kaotikus, de a török nyelvóra meg a Türkish fork music biztos benne lesz. :)

Aztán meghívott ebédre a tanári ebédlőbe, majd pedig az összes NEF-es tanár velünk akart beszélgetni csak úgy. :)

Három és fél óra intenzív angol kicsit leszívta az agyamat. :)

A vörös szőnyeg már a földszinten a helyes útra tereli a gyanútlan arra tévedő embert...

A helyes út a dékán irodájánál ér véget. :)

Hazafelé kipróbáltuk a busztaxi basic economy class-t...viszonylag kényelmetlen egy Fiat Doblo csomagtartójában ülni műanyag stokin... :P Ráadásul ugyanúgy másfél lírát kell fizetni...legközelebb megvárjuk a következőt. :)

Első főzött vacsorám a koleszben. :)

Igen, az egy vízforraló. Egyetlen esély a túlélésre...solution by csóró török egyetemisták. :)

És működik.

Éjjel megjött az egyik szobatársunk, szintén Marosvásárhelyről, de át is hurcolkodott a másik szobába, mert nem tudott aludni a horkolásunktól. :P Délutánra megjött egy román srác, aki a negyedik ember a szobában, kicsit ő is beszél magyarul. A fejükre volt írva, hogy ők sincsenek elragadtatva a tömegszállástól...

Ma kimentünk a kampüsre erasmus dolgokat intézni, meg ebédelni, az uszoda nyitva van, csak nem lehet használni. (???) A konditerembe lehet menni, esetleg kipróbáljuk legközelebb.

A buszon befelé a városba találtam egy leányzót, aki beszélt angolul, úgyhogy csevegtünk egy kicsit.(Naná, hogy turisztikás, itt szinte csak a turisztikások beszélnek angolul. :P) Érdekes amit mondott, hogy sokan tudnak kicsit angolul, de szerinte nem mernek megszólalni, mert félnek, hogy hülyeséget mondanak...érdekes.

Traktor két utcára a belvárostól...

A kontraszt a város belsejében is érezhető...

Rengeteg sok időnk volt, úgyhogy mászkáltunk össze-vissza a belvárosban (meg mert sose lehet kiismerni az irányokat:)).

Ez a kedvenc pékségem: egy kedves pici szoba az egész, ott gyúrják a tésztát, a kész perecek a pulton, balra a pénztárgép, szembe a kemence a hosszú péklapátokkal. Mindig friss, és meleg még a perec, mikor bemegyek. :)

Múltkor, mikor elmentünk Timnek gitárt nézni, elvittek az egyik srác törzshelyére, egy kis kávézóba, ahol annyira megtetszettünk a tulaj néninek, hogy velünk csinált a kávézó előtt promóképet a hely facebook oldalára. :) 

Ezen kívül mindig nagyon örül, ha pár szót törökül mondunk, úgyhogy rá kell gyúrni, hátha lesz ingyen kávé. :P

A két srác középen zenészek, a leányzó a Tim melletti barátnője, mellettem Nico, kizárásos alapon a kávézós néni hátul. :)

Egyébként jó a kávéja, meg az ebéd se rossz nála, kipróbáltuk. Csak az a fura, hogy a leves (amit nem sikerült kitalálnunk, hogy mi, de finom volt) után a második egy tál rizs, egy tál bab, meg egy csomó kenyér. :) Elég fura három köretet enni hús nélkül, de végül is finom volt. :)

És, végre vettem én is egy frankó kis klasszikus gitárt, az eladó alkudta le 89-ről 59 dollárra :)

Így aztán megkaptam tokkal együtt valamivel kevesebb, mint 13 ezer forintért. Kínai, de szépen össze van rakva, és nagyon jó a hangja. :) Egyetlen szépséghibája pár alig látható karc az elején, azért lett ennyi.

Feltűnt, hogy nincs Balikesirben utcazenész, úgyhogy gondoltam, rágyúrok a témára, és megpályázom ezt a posztot:)

Hátha mire jó idő lesz össze is kapom magam annyira, hogy nyomathassam. :)

Van nekik parkjuk is (akit ki másról nevezhettek volna el, mint Musztafa Kemal Atatürkről:)) indokolatlan vadászgéppel, meg sok fűvel (nem olyannal), meg vicces hinta-emberkékkel.

Ami még nagyon zsíros, hogy rengeteg sportolási lehetőség van. Van sportcsarnok, egy csomó gyúrós játszótér (amilyen van otthon is pár nálunk, hogy a saját tömegeddel tudsz edzeni), és bár a belvárosban csak a tanárképző és a zenei tanszék van bent, mégis annyi sportpálya van mellette, mint az Óbudai Egyetem összes karának együtt. A kampuszon meg strandröpi, műfüves focipálya és fedett uszoda is van! Várom már a félévkezdést...

Tegnap bementünk Nicóhoz elütni az időt, elfogyott a Jéger...vége a jó időknek.

Ellenben hazafelé cufersenkeneltünk egy szőnyeget, akkor jó ötletnek tűnt elhozni, itt meg még jobbnak. :)

Ma meg elkirándultunk a világ végére valami olcsó boltba, közben is lehetett érdekes dolgokat látni.

Például azok az emberek, akik a fejükön viszik a péksüteményes tálcát, és úgy tűnik, ez is természetes erre. :)

Láttam egy nagyon szép állapotban lévő 404-es Peugeot-ot.

Nagy a kontraszt, feltételezhetően régen ilyen kis házakkal volt tele a környék, de aztán lassacskán elfogytak...gyakorlatilag száz méterenként építenek egy 3-4 emeletes társasházat. Ez a város egészére jellemző, kérdés, ki fog ezekbe költözni.

Ez csak egy melléképület, de figyelemre méltó a kivitelezés...

Ez pedig a kollégium háta mögött van...

Ma megérkezett két székely srác, itt laknak a mellettünk lévő szobában...tavaly is itt voltak, és előre lefoglalták a kétágyast, ami amúgy akkora, mint a mi négyágyasunk.

Jó gyerekek, és végre vannak mások akik beszélnek magyarul. :)

Vettem egy melegszendvicssütőt, mert a hideg koszt kezdett unalmassá válni, erre mondták a srácok, hogy jól dugjuk el, mert nem szabad használni. (!!!) Egy melegszendvicssütőt...kész ez a hely. Nem baj, majd úgy nyomjuk, mint a Frankában, dugdossuk a cuccokat, mint hetedikben a walkmant. :P

Hűséges asszisztensem:

Virág Rékának :)

Ez a messziről kedves kis garnitúra betonból van...

Ezt a bácsit találtuk a játszótér mellett...

A wikipédia szerint: "

Yunus Emre (1238? - 1320?) török költő, a szúfi miszticizmus kiemelkedő alakja, nagy hatást gyakorolt a török irodalomra annak minden szakaszában. Korának azon kevés költői közé tartozott, akik nem az irodalmi nyelvben megszokott, perzsa és arab befolyás alatt álló oszmán-török nyelven írtak, hanem a beszélt nyelvhez sokkal közelebb álló szókincset használtak.

Yunus Emre előszeretettel írt a hagyományos török nyelvtörőkhöz (tekerlemeler) hasonló stílusban.^[1] Törökországon kívül Azerbajdzsánban és a Balkánon is nagy népszerűségnek örvend. Versei leginkább az isteni szeretetről és az emberi sorsról szólnak."

A mókás verset még nem sikerült lefordítanom, de rajta vagyok. :)

Végül egy kis móka:

Darázstaxi

Mögötte pedig csipegetnek a tyúkok :) Ez a taxiállomás és a buszvég között van :)

Kivételesen felkeltünk már hajnali fél 7-kor, mert a reggeli busszal mentünk Ayvalikba, a kis tengerparti városkába. A busz fapados, még kiskocsija sem volt az utaskísérőnek, és csak kávét meg teát osztogatott, sütit nem. :P

Minden városban a buszvégen (illetve Balikesirben a városon kívül lévő terminálon, mert megyei központ, és akkora, mint egy kisebb vidéki reptér) kint van az összes buszos cégnek a kis irodája, náluk lehet jegyet venni, de a http://www.obilet.com oldalon csak kiinduló-és célállomást kell megadni, és kidobja az összes szolgáltató aktuális járatát.

Nagy reményekkel indultunk, a neten azt írták, hogy egy óra az út, bár az alapból kissé gyanús volt, tekintve, hogy 140 km a távolság Balikesir és Ayvalik között, de Bandirmából is suhantunk, gondoltuk egy kis füllentés belefér...csakhogy az út kb. 30 km után elfogyott...csak mentünk, mentünk, míg 3 óra alatt végül is odaértünk.

Meglepett egy igen fura módszer, miszerint az utaskísérő vitte a buszt a termináltól a város másik végénél lévő első hivatalos megállóig, ahol felszállt az igazi sofőr, és átvette a vezetést. :) Most láttuk meg igazán, mekkora is ez a város. És mindenhol ugyan az a típusú 3-4 emeletes társasházak. Van, ahol olyan közel építik a tömböket egymáshoz, hogy jóformán át lehet ugrani az erkélyről a szemben lévőre.

Az első nagyobb város indulásunk óta Edremit volt, cirka 90 km-re Balikesirtől, innen van járható út...bár a sávfelfestés kissé csálé, de ez nagyban nem befolyásolja az utazási komfortot.

Ám mielőtt örülne az ember, hogy végre nem szekérúton megy, még gyorsan kitér a busz egy másik kis városba, aminek elfelejtettem a nevét, na oda az út Békásmegyer-színvonalú.

Kezd egészen Ázsia lenni: Lepukkant házak, út mellett bárányokat legeltető néni, kutyák és lovak. Nyoma sincs annak a nyomasztó rendezettségnek, ami Balikesirt, meg a többi, eddig látott nagyobb várost jellemezte. Kedvesen lepukkant kis városka.

A kitérő után visszaértünk a főútra, én pedig nagyon szerettem volna már megérkezni, mielőtt a gyomrom újraértelmezi a reggelit...

A helyi kátyúzó munkások a budapesti módszerekhez kísértetiesen hasonló eljárást alkalmaznak; dömper megáll a külső sávban, csókák kipattannak, beleszórnak vödörből egy kis bitumenes kavicsot a likba, aztán még a biztonság kedvéért jól megtapossák. :P

Báj dö vély, az üzemanyag igen drága errefelé (480-550Ft), de Bulgáriához hasonlóan az összes kútnál van autógáz. A helyi közlekedés részét képező traktorokkal gyakran szemben találja magát az ember, erre érdemes odafigyelni, szeretnek a menetiránynak szemben haladni az út szélén, de ez úgy látszik itt természetes jelenség, senkit nem zavar.

Edremit és Ayvalik közt amerre a szem ellát (és még egy kicsit azon túl) végtelen olajfaligetek között halad az út.

Ayvalik egy kis egyszerű, kedves tengerparti városka. A buszvég közvetlen a kompkikötővel szemben van, onnan megy hetente háromszor, fejenként 30 euróért (oda-vissza) a komp Lesvos szigetére, amit a görög mitológiából ismert Lesbosnak is hívnak. Ma viszont nem volt a nyertes nap, tehát kihagytuk a történelmi helyszínek meglátogatását.

A tengertől alig 10 perc sétára van egy fél gellért-hegynyi nagyságú hegy, rajta egy bástyával. Egy darabig út visz fel, majd a mezőn keresztül lehet felszuttyogni a bástyához, amibe sajnos felmenni nem lehet, de a jelek szerint így is kedvelt szórakozóhelye a helyi fiatalságnak (értsd: sok apró színes üvegszilánk, és kupakok. Nagyon sok kupak). A bástyától a füves-mohás hegyoldalon kellemes sétával elérhető a csúcs, amiből van három darab is, valószínűleg azokon is valami tornyok állhattak valaha, egy régi erődítmény körvonalai rajzolódnak ki körülöttük a fűben.

Lesétálva a hegyről Tim ivott egy kávét a kompkikötő melletti kávézóban, én addig kihasználtam a hely által nyújtott egyéb szolgáltatásokat. :P

Hihetetlen, milyen kedvezményekkel próbálják török testvéreink becsábítani a megfáradt utazót: az ajtón kint volt a tábla, vécé használat egy líra, ha csak pisilsz, fél. :)

Kávé után kisétáltunk a tengerpartra, kis hajókat fényképezgettünk, kipróbáltunk a sportjátszóteret, majd mikor már nem igazán találtunk több érdekességet, visszamentünk a buszvégre, ahol épp elcsíptük a két perc múlva induló balikesiri járatot.

Összevetve valamivel több, mint kétszer annyit utaztunk, mint amennyi időt eltöltöttünk Ayvalikban, de azért megérte. Sok érdekességet lehet látni útközben is.

De mikor már nagyon hazaérnél, még meg kell harcolnod a busztaxiba való bejutásért. Mint rájöttünk, igen nagy a fogalom délután 5 tájt, csak mi akkor ebbe az irányba még sose jöttünk...azért végül csak sikerült visszajutni a kollégiumba.

Egyébként az a fajta emberbarát hozzáállás nagyon tetszik a törökökben, hogy a távolsági busz is bárhol megáll, ha lestoppolod, és ha szólsz a buszon, bárhol le is szállhatsz. És ez nekik teljesen természetes. Miért is kéne valakinek akár 50 métert is gyalogolnia vissza. Ha akarod, kiszállsz a kereszteződésnél, leintesz egy másik járatot, és spórolsz egy csomó időt azzal, hogy nem kell kimenned pl. a városon kívüli terminálra, hogy aztán mehess vissza. Ezt vétettük el, de legközelebb éberebbek leszünk.

A művészkedéseimet egy másik bejegyzésben közlöm, mert a blog nem teszi lehetővé, hogy mindent egy posztban mutogassak.

Sorban állás a busztaxira...